Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 19. 1686-1688 (Budapest, 1896)

33. fejezet: 1686-1688 - II. 1687. jan. 1—9. Fogarasi delegátió

lein nov. 27-iki rendeleti';vei a delegátusokat haza bocsátotta, de ugyanakkor, deczeraber 28-ára. újabb tárgyalások megkezdésére összehívta őket Fogarasba.

1) II. Teljes sikere a küldött követségek közül csak egynek lett: a szebeninek, hol a szebeniek decz. 6-án újabb s a régieknél is erősebb térítvényt állítottak ki 8) s a bűnösöket pedig megbüntették. Macskásy Boldizsár Beszterczénél tovább nem mehetett, Máramarost már ellepték a németek. Elete is veszélyben forgott s a fejedelemnek visszajövetelébe bele kelle egyeznie. Elvált a lengyel követtől, a ki tovább folytatta útját, a delegatió pedig 1687. febr. 7-éről az ügy lefolyásáról jelentést küldött a lengyel királynak.

3) Bálintith és Nemes Caraffánál csak ideiglenes szerződést tudtak kieszközölni. Az altábornagy úgy találta, hogy a követek nincsenek kellő meghatalmazással ellátva s ehhez alkalmazta decz. 12-én a maga resolutióját, kérve a fejedelmet, hogy vétkül ne rójja fel neki, ha a katonasága fentartásához szükséges eszközöket jól rosszúl meg fogja szerezni. Ez a resolutió egy ideiglenes modus vivendi volt, melybe a követeknek is, bár contractusra lépésre nem voltak felhatalmazva, bele kellett nyugodniok. E szerint tízezer ember fentartására tizesseuek november hóra 60.000 forintot 1687. jan. 20-ig s azután havonként 20,000 forintot: mely esetre Husztot, Kővárat és Somlyót nem fogja őrséggel megrakatni, s a Készek, a beszállásolások kivételével a fejedelem hatósága alatt maradnak.

4) Ilyen módon Erdély egy része ezután is a németek kezében maradt, igaz. hogy azon aczímen, hogy ez a rész Magyarországhoz tartozik s alioz Erdélynek semmi köze — de a fejedelmi udvarban nem osztozkodtak ebben a felfogásban. ') Törv. és Okiratok X. e) Alvinczy II. 46. 3) Törv. és Okiratok IX. V. ü. Alvinczy II. 143.' 1. 4) Alvinczy II. 55—59. 11.