Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 18. 1683-1686 (Budapest, 1895)

32. fejezet: 1683-1686 - Törvények és okiratok

szállani és az szatmári hadakat maga mellé akarná venni. Tökölyi fejedelem Putnok felé ment Kende Gábort hagyta mintegy hatszáz lovassal Munkács táján. Az váradiak igen szomorúak keglmes uram, igen bévonódtak, alattomban takarodnak is, minden napon járnak embereim Váradra. Megírtam vala Nsgodnak alázatosan, hogy váradi török írta volt Váradra, hogy nem itéli. többször hogy adót adjanak az magyarok Váradra; mindazáltal mindaddig munkálkodtam keglmes uram, hogy azon levelet párban kiszerzettem. az váradi passa tolmácsa írta volt az feleségének, maga oda az fővezér mellett maradott, az levelet magyarúl íratta feleségének, melyet pariáltatván, his inclusis Nsgodnak alázatosan béküldöttem. Most is két rendbéli embereim vágynák, az Tiszántúl küldöttem hírek tudakozása végett keglmes uram. honnét is valamiket érthetek, mint keglmes uramnak, Nsgodnak alázatosan megírni sietséggel el nem mulatom. Éltesse isten Nsgodat szerencsés uralkodással sok számos esztendőkig kívánatos jó egésségben. In Somlyó die lő. Julii Anno 1684. Nsgodnak alázatos méltatlan szolgája, mig él Olosz Ferencz mp. Külczím: Erdély országának méltóságos fejedelmének, nékem jó keglmes uramnak ő nságának alázatosan. Ezen levél melléklete: Megáldjon isten minden jókkal édes atyánkfia! En még édes Fátmám jó egésségben vagyok, csakhogy az érettetek való bú, keserűség megemészt, mivel mostani táborunkot annyéra megverték, hogy az Bécs alatt esett veszedelmünk semmi ehhez képest; az tatárság, mely velünk volt, abban csak edgyet sem tudunk, hová lőttek, megették-e vagy az föld nyelte el őket, hanem az istenért kérlek, hogy minden jószágostól az várban béköltezzél, ne is híresíts peniglen senkinek ezen dolgot; az sógor az jobbágyokon az adót szedje hé, mert isten tudja, de nem reménlem, hogy többszir adót adjanak magyarok Váradra. Ilyen dolog esett szerelmes édes rósám táborunkban, hogy az hatalmas császár atyjafia, ki az császárunk szeme fénye volt. nagy urakkal passákkal elszökött táborunkból az német császárhoz lengyel királyhoz, mely hallatlan, hogy törökben áruló lött volna, országát, császárát elárulta volna, de mostan így van dolgunk. Az nagyvezér kémjeit elbocsátotta oda fel az keresztyén országokra, kik vissza jővén, azt beszélgetik. olyan erős hadakkal jő az keresztyénség, az németeknek