Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 18. 1683-1686 (Budapest, 1895)
32. fejezet: 1683-1686 - Törvények és okiratok
sét, határinak elfoglalását és Ínségét szenvedte, az alól felszabadulhatásának csak reménsége híre hallásán is hogyne örülne?) kívánván az egész kereszténységnek s közelebb az királynak ő felséginek az pogányok ellen való oly szerencsés diadalmát, az mely az ő feige halhatatlan emlékezetinek meghervadás nélkül való dicsíretire és ő feige által az szegény sok romlások és veszedelmeken forgott magyar népnek megmaradására czélozzon. 3. Pár szó különbséggel egy, csakhogy e példányban az ország szerepel mindég s a fejedelem mint harmadik személy. 4. Jelentéktelen különbséggel egyezik: jelentékenyebb eltérés csak az első sorokban van, mely így hangzik: »ezek mellett megnyugodva van mind az mi kegyelmes urunk ő naga és Erdély országa abban, hogy ő felsége előtt nyilván van, az töröktől mennyit szenvedett Erdély és annak fejedelme és lakosi; de azonban azt is bölcsen méltóságos emlékezetiben forgathatja ő felsége: az magyar nemzet romlására és közelebb Erdély országának romlására az német nemzet mennyiszer adott okot.« 5. A két szöveg jelentéktelen különbséggel egyezik. 6. Hasonlag ez a pont is. 7. Az utolsó pont bővebb és teljesebb, ismétlése a 3-ik pont közepének így hangzik: »Ezekre ő felsége kegyelmes választ adván, királyi kegyes favorát és ezekről való jó assecuratióját az mi kegyelmes urunk ő naga és Erdély országa ő felségétől elvárván alázatosan, tovább való teljes intentumát ő felségéhez megjelenteni el nem mulatja. Az ő felsége Inczédi uram által tett kegyes resolutiója is azt tartván, hogy idő előtt való felülését nem kívánja az országnak, másként is ha az pogány mezőben csak egyszer verje meg az erdélyi hadat és csak egy végbeli kastélyát foglalja is még el Erdélynek, utolsó romlás követi és magyar kéznél többé meg sem marad. Különben is mivel minden hadakozásnak vége az békesség szokott lenni, ha az dolog békességre megyen, az kereszténység fegyvere eltávozódik ki hazájába s mi ugyancsak az pogánynak torkában maradván, veszedelem követne bennünket. (Fogalmazvány Nemz. Múzeum Tunyogi-gyűjtemény.)
