Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 17. 1679-1682 (Budapest, 1894)

31. fejezet: 1679-1683 - X. 16 82. jól. 28—aug. 4.

1682. JUL. 28— Auo. 4. 51 Aug. 30-án estve két csauz jött Konstantinápolyból 60 sze­mélyből álló kísérettel, kik az újon választott királynak botot, zászlót, kaftánt hoztak: ezek számára kíséretről kel­lett gondoskodnia. Erre az új fordulatra már tavasz óta el lehetett készülve Apafi, de hogy ő a tervezett ünnepélyek­nek nemcsak tanúja, hanem szereplő részese is legyen — ez kellemetlenül érinté. Menekülni szeretett volna s Barcsay Mihályt ötezer tallérral a vezérhez küldte, hogy eszközölje ki annál haza bocsáttatását. De azért tovább kellett mennie s szept. 2-án végre Fülek alá érkeztek, hol a fejedelem elé Theököly követe, Pethő Zsigmond ment. 1) Midőn Apafi Fülek alá érkezett, az ostrom már javá­ban folyt s a külváros romban hevert. Már útközben is sok kellemetlensége volt a fejedelemnek a budai basa miatt, ki egyremásra küldte hozzá a fenyegető leveleket, s a fogadtatás részéről itt sem volt barátságos: a késő érkezés ürügye alatt jelentékeny váltságdíj fizetésére kötelezte. 2) Nagy és erős ostromot állottak ki a fülekiek Koháry vezérlete alatt. 3) ki végre is szept. 10-én feladta a várat: de a vezér még sem bocsátotta a fejedelmet haza. Ott kellett maradnia, hogy tanúja legyen Theököly királylyá kikiáltatásának szept. 16-án, az athname kihirdetésének s a jelvények átadásának. Meg kellett várnia, míg a bujdosók az a csapatja is, mely eddig kitartott Erdélylyel, minden búcsúvétel nélkül átment a Theököly táborába — s csak az egyetlen Wesselényi maradt mellette. Ezzel minden összeköttetés megszűnt közte s a buj­dosók közt. Az erdélyi had, mely az egész táborozás alatt ellenséget nem látott, a füleki vár kerítésének lerontásával bízatott meg, s csak miután ezt végrehajtotta, szept. 19-én, indulhatott Erdélybe vissza. Apafi okt. 15-én érkezett haza, Szamosújvárra. 4) Bizonynyal nem volt megelégedve a hadjárat eredmé­nyével, mert ez is Theököly diadalainak emelésére szolgált. Miles Mátyás Naplója. 2) Törv. és Okiratok LXXlII. T. M. Á. O. VI. 278. s) Miles után részletesen leírta Angyal I. k. 272. s köv. 11. 4) Török Ferencz Naplókönyve. Függelék. Bethlen I. 531.

Next

/
Oldalképek
Tartalom