Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 17. 1679-1682 (Budapest, 1894)

31. fejezet: 1679-1683 - I. 1679. okt. 1—6.

Híjában ismerte el a krasznai gyűlés Theökölyt az erdélyi fejedelem képének, Wesselényi pártja még azután is ragaszkodott régi generálisához »a jó Pál uramhoz«, s nem volt rábírható, hogy magát közvetlenül Theököly alá rendelje. Július 28-án a margitai táborból egy lovas csapatot Zsibóra küldöttek s Wesselényit »kedve ellen« oda hozatták. Ezzel megtörtént a szakadás a bujdosók táborában, s Wesselényi meg is kezdte a külön operatiót, saját csapatával Körös-Ladányig húzódván. De ezt a fejedelem nem nézhette nyugodtan. Épen a bujdosók miatt sok kellemetlensége volt a váradi basával, ki nem tartott jó szomszédságot Erdélylyel, »fegyverrel pusztította az ország határait«,

1) hódoltatott, rablott: a szakadás a bujdosók közt a váradi basát még vakmerőbbé tehette volna. Aztán bénítólag hathatott volna a franczia szövetségre is, melyet a nymwegeni béke különben is aláásott s melynek fentartása érdekében most folytak a tárgyalások a lengyel követtel.

2) Apafi a szakadást csirájában el akarta fojtani s erre vonatkozólag utasításokat is küldött Theökölynek. AVesselényi tartva tette következményeitől, jó eleve igyekezett megnyugtatni a fejedelmet, hogy Margitára vonulásával s onnan Diószegre menésével köteles hűségén nem ejtett csorbát.

3) De nem nyugtatta meg Apafit; azzal, hogy Theö*) Apafi júl. 15-ki levele a váradi basához. Török-Magyarkori Államokmánytár VI. 63. 1. 2) L. Törvények és Okiratok II. 8) L. Törvények és Okiratok I.