Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 17. 1679-1682 (Budapest, 1894)

31. fejezet: 1679-1683 - Törvények és okiratok

XA III. Szükségesképpen az hol az idő mint engedi és az alkalmatosság is hozza, mindenfelé élést szaporítani kívántatik, el ne mulassa azért hűségtek az jó alkalmatos­ságot. mindazáltal az maga hasznát félre tévén, köteles hiva­talja szerint az uram ő kglme alkalmatosságát terjeszsze és szaporítsa, mindenekről az mennyiben lehet, hiteles rege­stumot tartván, hogy vagy az dolgoknak öszvezavarodásával, vagy egyéb rendeletlenségével magát annak ideiben kétség­ben ne hozza, XIX. Feles marhák, szekerek és egyéb külömb-külömb­féle eszközök rendeltettek azon alkalmatosságra, melyek feles költségben is állanak, igyekezzék azért mindenekre oly gon­dot viselni, gondviseletlenűl el ne veszszenek. s maradjanak, de kivált az emberbéli kárt hűséggel távoztassa hűségtek, hogy isten előtt is ítéletre ne keljen érette. XX. Mindenkor kívántatik ugyan az szorgalmatos vigyá­zás és hűség, mindazáltal mivel szorosabb az alkalmatosság, annál nagyobb mértékben kell az hűségnek, vigyázásnak gyakoroltatni; úgy cselekedjék azért Kgltek, hogy az egy­más közt való egyenetlenség, vagy vigyázatlansága miatt fogyatkozást ne tegyen, liűségtelenségre penig ingyen ne is fordítsa elméjét és másokban is affélét el ne szenvedjen, sőt reversalisa tenora szerint ellenek állani és affélékről uramnak ő kglmének hírt tenni el ne mulassa. XXI. Isten kitűl oltalmazzon, akár az előljáró, s akár az hátul maradt szekerekkel ha ki lészen hűségtek közül, úgy vigyázzon és mások által úgy vigyáztasson, ennek min­den útját, módját nagy hűséggel elkövetvén, hogy ha honnat mi ellenkezőt hallhat vagy érthet, egyik az másiknak, sőt másoknak is az kiknek illik, hírt tégyen, és ha úgy kell lenni, segítséget is kérvén, az szekerek gondviselését úgy alkalmaztassa minden tehetsége és szorgalmatoskodása által, következhető kárunkat eltávoztassa. Conclusio. Egy szóval minden dolgokban, valamik és melyek hűségtekre bizottattak és bizottatni fognak, vagy az údő és szükség fogná kívánni, magát úgy viselje és rever­salisának is eleget tenni úgy igyekezzék, mint igaz és hűsé­ges szolgákhoz illik, se jobbra, se balra, sem egy, sem más tekintetekre nézve nem hajolván szoros kötelességének fel­bontására és megmocskolására, hogy így az jámbor és hű szolgák rendiben állatván, jutalmokat örömmel vehesse el az utolsó napon, várván az mi kegyelmességünket is annak idejében: az isten penig hűségteket kegyelmesen igazgassa

Next

/
Oldalképek
Tartalom