Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 17. 1679-1682 (Budapest, 1894)

31. fejezet: 1679-1683 - Törvények és okiratok

1680. NOV. 135 XI. Ha kérdik, mi dolgosok az bujdosó magyarok, az magok írta nálla lévő levelekbűi felelhet, s ha kérdik: az armistitiummal mit akarnak, megmondhatják: magok tudják. De mi ellenzettük, ellenzzük is, de ők azzal men­tik magokat, az végbeli törökök miatt az his császártól rendeltetett quártélyokban nem nyughatnak, azt fogadják most is, mint Somlyón is fogadták, ha bizonyosok lehetné­nek az jövő tavaszszal való megsegítségekben (ezen mate­riárúi bővebb informatiót vehet az Balásházitúl beküldött levelekbűi) elvárják az segítséget, de azt igen praecaveálja, hogy absolute felölök ne feleljen (az mint azt az megemlí­tett irásokbúl is meg fogja látni) ha mi sok mestersé­günkkel eddig is őket nem tartóztattuk volna, űri főren­deket ide be nem tartottuk volna (kiknek most is quártélyt kellett adnunk) Somlyóra is nem híhattuk volna őket, eddig haza mentek volna, mivel az német őket sok ígíretekkel híjjá vissza. Most is közel van hozzájok az a pap úr egy várban, 1) ki felől is vagyon emlékezet az Balásházitúl bevitt levelekben, ki által is valóban hitegeti őket, sok ígireteket tévén nékik. Megmondhatja azt is, felettébb megkedvetle­nedtek, az egriek kiváltképpen felest levágván bennek. fele­ségekben, s cselédjekben sokat vittek be Egerben, mint ezt bizonyítják az eddig bevitt s mostan nála lévő levelek. Mint feljebb megírok, igen szorgalmatoson megolvassa az Balásházitúl beküldött leveleket, és az azokban levő parti­cularitásokat igen esziben tartsa, s azok szerint is folytassa szavait, Nevezet szerint azt el ne felejtse, hogy az oldalfel való Tökölyi urammal lett izengetések s irások tettek néha akadályt. Mindenek felett az, hogy nemhogy nem Íratott meg nekik ő nga nevivel, sem az többinek, hogy mi tollúnk függjenek, hanem csak az kapitliiájok által. XII. Ha az itthon való magyaroknak, kivált az uraknak dolgáról tudakozódnak, abban igen cautus légyen és jól megvigyázza, minemű affectióval viseltetik az fővezér az magyar dolgokhoz; kivált ha Maurocordatus lészen az tolmács, ha jóval veszi észre, hogy vagyon, azon kezdje el feleletit, minthogy az uraknak az nagyja igen közel laknak Bécshez, előttök lévén már az példa, Panajot által mint adattanak volt ki az dolgok, kiért is ölettek meg Nádasdi Zrinyi, s Frangjepan, igen nehezen vették arra magokat hogy egíszben declarálják, nem is cselekedték addig, hanem nekünk erős hittel fel kellett fogadnunk, az minthogy magát is maga referálhatja, erősön megesküdtötték, hogy az dol­') T. i. Sebestyén Endre az erdélyi püspök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom