Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 16. 1675-1679 (Budapest, 1893)

30. fejezet: 1675-1679 - Törvények és okiratok

ban Kgd hozzám küldött jámbor szolgája által értem Kgdnek Szebenben való indulását örömmel kire nézve becsületes atyámfiát is küldöttem vala ugyan oda az végre, hogy Kgddel szemben lévén, látogassa, mint succedál az cura, de nagy szerencsétlenségemre ott nem találván, re infecta visszajött, kitől is igen szomorúan értéin, hogy Kgdet Miklós öcsém ijesztette volna ki holmi hazug hírek hallásával. En csodálom édes bátyám, ha mégis nem volt elég próbája az jó öcsém mostani hamis emberek malefactiójoknak. kik is mostan úgy hallom, újobban meggyújtották az tüzet és naponként élesztik sok gonosz téteményekkel, melyet is mostani rend ember soha az hallgatásnak utján, szegény hazánk jó szokása s rendtartása szerint, meg nem orvosol­hat, ha isten ő felsége oly remediumra nem készíti az embereket, az melylyel szegény hazánk megmaradására czé­lozhassanak, az pedig az egyesség és egymás-értés által lehet meg. Azért édes bátyám uram Kgdet kénszerítem lelki üdvességére és hazája szeretetire, most az ideje, hogy mind az hazának és maradékának szolgálhat és kormányozza úgy az dolgokat, hogy köszönhessük meg Kgd jó hazatisá­gát. Nám uram Kgd Káinoki Bálinttól azt izente vala, hogy bemenvén Szebenben, az szászok szívét egészlen mar­kában hordozza; úgy is látom és értettem, hogy oly igen adhaereálnak Kgd tanácsához, azt cselekszik, az mint Kgd akar. Szebenből szóval is izentek, csak Kgd menne közik­ben. consulálhatnák Kgdet. azt követnék, az mit az haza javára feltalálnának; lelkem bátyám ne koczkáztasd magad láb alatt, hanem Kgd menjen vissza és adja ki magát nekik, mivel csak Kgden áll az dolog, melylyel kárt is. de bizony nagy hasznot is tehet; itt penig uram két ellenség alatt mozganunk kell. mert nem subsistálhatunk tovább, látom, minden utakon újabb garázdát akarnak indítani. Az universitásnak szakadása ne lenne az székely natiótól, czélozván hazánk megmaradására, az mint az Kgdnek kül­dött párokból eszében vehette, mostan penig az udvarhoz ment jó hüsök. elhiszem Kgd és egynéhányunk, bátorságos megmaradásunkról fognak discurálni. Isten ne adja uram, de taláni hamar Kgltek érzi meg odameneteleknek gyümöl­csét, in conscientia is kérem Kgdet. Szebenben penig Keresz­tesi Sámuel öcsém mindeneket declarálhat. várom Kgd tudósítását. Ab altera vero parte in dorso earum scriptum erat : 28. Novembris Betlen János uramnak írt levelének pariája. Kmtteí'levele* Sextae vero et ultimae sequuntur in haec verba: Mint jó uramnak Kgdnek alázatoson szolgálok. Isten Kgldet

Next

/
Oldalképek
Tartalom