Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 16. 1675-1679 (Budapest, 1893)

30. fejezet: 1675-1679 - Törvények és okiratok

az melyek haladékot nem szenvednek, más böcsületes embe­rek jelenlétében adjon választ, de arrúl is munkát ő ngát és mellette való tanácsot tudósítson, az követség alkalma­tosságával hozandó leveleknek penig valóságos mását min­denkor urunknak ő ngának és tanácsnak megküldje, az oii­ginálokat megtartván maga számára, hogy számot adhas­son róla. 11. Az török nemzettel hogy jó szomszédságot tart­hasson. minden szabados utakat módokat elkövessen, úgy mindazonáltal, hogy az felettébb való engedelmességgel se az haza határinak kisebbítésére, hódoltatására, szegénség adó­jának és terhének öregbítésére út ne nyittassák. 12. Ugy adatik értésünkre, hogy mind az Kolosvárra refugiált s mind az ott lakos várasi rend s mind penig az praesidiáriusok között confusio és abusio volt az törvények folytatásában. Azért ennekutánna azt az rendet tartsa és tartassa az kapitány, hogy minden rendek az ö competens forumokon tartozzanak törvént állani és nem másutt, úgy mint az nemes embert akár várasi rend s akár praesidiá­rius perelje, vármegye székin prosequálja : az várasi rendet az ő municipalis törvények szerént. Az praesidiáriust penig az kapitán székin ötven forintig finaliter, azon feljűl appel­láltassák fejedelem s tanács eleiben; ide nem értetvén az. articularis casusok, úgy mint criminalisok, liquidum debi­tumok, diffamatiók; zászlók alatt penig ha mi dolog esik akármelyik félék között, kapitány székin igazíttassák. Az városi rend penig az hadnagyság választásban az ő régi szokásakban tartassák meg. 13. Az várasi rend panaszibúl értettük, hogy az oly szoros rendben tartattak, hogy csak két mélyföldére is nem volt szabados kimenniek kapitány híre nélkül; mivel penig kereskedéssel táplálja az várasi rend nagyobbára magát, lehetetlen dolog annyira megzabolázni őket, kiváltképpen csen­dességeknek idején, hanem kimehetnek s meg se akadályoz­tassanak, hírré tévén szükségeket (hanemha in inevitabili casu kívántatnék tartózkodások). Idegen országra való keres­kedésre az kapitány híre nélkül teljességgel el ne mehesse­nek ; ha mikor penig az hírek súlyosodnak, akkor ne is távozzanak az várastúl. Az kapitány is mindenkor értekez­vén az hírek felől, idején parancsoljon az várasi rendeknek honlétek és készületek felől. 14. Az praesidium oly disciplinában és fenyítékben tartassák, hogy akármi alkalmatossággal járjon az szomszéd­ságban. semminemű károkat, injuriákat az szomszédságban

Next

/
Oldalképek
Tartalom