Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 16. 1675-1679 (Budapest, 1893)

30. fejezet: 1675-1679 - IX. 1679. máj. 27—jún. Fejérvári országgyűlés

De alig indúlt el a követ e levéllel, váratlan esemé­nyek váratlan fordúlatot idéztek elő: a szakadás a bujdo­sók táborában nyilvánvalóvá lett. Theököly és Teleki alkudozásait Bécsben a bujdosók egy része nem jó szemmel nézte, s ezek a különben is elége­detlen "Wesselényi Pál körül sorakoztak. 1) Apafi maga is kerülni kivánta a színt, mintha minden áron békülni akarna s kettőt a béke buzgóbb apostolai közül, Szalayt és Klobu­siczkyt, Fogarasban elzáratta. 2) De Theököly a szakadást minden áron meg akarta gátolni, s Teleki is abban a remény­ben, hogy szorosabb rokoni kötelék fogja hozzá fűzni, 3) elő­mozdította terveit. A bujdosók jún. utolsó napjaiban Krasz­nán gyűlést tartottak s ezen a fejedelmet Rhédey és Teleki képviselték. A gyűlés úgy folyt le, amint óhajtották. Teleki a talajt a múlt évben, visszatérésével Kővárba, elvesztette lába alól s ő maga is tisztában volt azzal, hogy a genera­lisságot ily módon sokáig nem tarthatja meg. De a szaka­dást maga részéről ő is fel akarta tartóztatni s abban a fölte­vésben, hogy leendő veje útján befolyását meg fogja őrizni, keresztülvitte, hogy a bujdosók közé Apafi részéről Theököly küldetett »főgeneralis képének« — melyet a krasznai gyűlés elfogadott. 4) De a krasznai határozatok nem tetszettek a bujdosók egy részének s ezek "Wesselényi Pált magok közé hívták Margitára; azonban nyíltan szakítani Erdélylyel még sem mertek. Végre is legjobbnak látták alkalmazkodni a ban esnék. Kegyelmed személyének Bécsben és az egész világon nagy consideratiója volt, mint egy dux belli aestimaltatott: már liogy Kegyelmednek ősz feje lévén Bethlen Farkas uram után Bécsben járjon tamquam in publico theatro, talám nem conveniál a reputatióval.« E szavak arra mutatnak, hogy ez a követ Bethlen Farkas lett volna — pedig ez hasonlag »nem conveniált a reputatióval«. ') Trausch Chronicon Fuchsio Lurpino Oltardenum II. k. 186. 1. 2) Törvények és Okiratok CXLV. s) Ekkor beszéltek legtöbbet Theököly és Teleki Anna közt kötendő házasságról. L. Angyal i. h. 208. 1. jegyzetét. 4) A krasznai gyűlés határozata s hivatalos levelezése lappang : de az eredményt egyes levelekből, melyek a Bujdosók Levéltárában s Okirattárában olvashatók, láthatni. Y. ö. Angyal Theökölyje I. 206. 1. ERDÉLYI ORSZÁGGYŰLÉSI EMLÉKEK. XVI. K g

Next

/
Oldalképek
Tartalom