Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 15. 1669-1674 (Budapest, 1892)
29. fejezet: 1669-1674 - Törvények és okiratok
hogy tudósítsa Ngodat, ő is ide jővén, megint isten tudja minémű szemtelen vádolást tritt. Az én ngos uram titkon ellene az úr előtt állván, semmiképpen nem hadta, hogy az vezérrel szemben legyen, ama penig látván, hogy semmiképpen szemben nem lehet az vezérrel, mind punctumokat írt Ngod ellen, és így az vezér én általam tolmácsoltatván, ím az levelei nálam vadnak, az Bán Bályán levele penig az vezér muhurdárjánál vagyon, melyeket Ngodnak el is küldettem volna, de mivelhogy ezek fővezér urunknál igen titkosok, az fejemet féltvén, nem küldöttem, de isten Naláczi uramot Ngod követjét ide juttatván, megmutatom titkon ő kglnek mind Farkas Fábián maga keze írását Nagod ellen, s mind vezér muhurdárját; megajándékozván, talám. az mint hiszem, kikaphatom az kezéből az maga Bán Bályán saját keze írását, melyet Naláczi uram maga szemével látván s megolvasván, minden igazságat meg fog írni Ngodnak. és ő kglme látván, mind Zólyomi dolgai felől, mind muszka, lengyel dolgai felől tudósítom Ngodat. Ezen dolgot penig senkire e világon nem merem bízni, sem más által Ngodat tudósítani. Az havasalföldi vajda ő ngával az édes atyám ide érkezvén, úgy híremmel ő ngátúl, de még ő ngának meg nem mondottam, hanem megbocsásson Ngod. mikor az elmúlt esztendőben az szegény atyám bujdosóban ment volna, valami egyetmást Brassóban hagyott, azt mondotta, hogy azoknak béhozásáéit megyen ki. melyért alázatosan kérem Ngodat, hogy igen titkosan légyen, mert ha valami hallatnék, nékem nagy bestelenségemre szolgálna, sőt halálomra. Magoknak az bojéroknak se jelentse Ngod, mert ha ő általok avagy Dimitrásko vajda, avagy egyéb valaki is meghallaná, úgyis káromra volna. Az muszkáknak állapatja felől penig mostan Ngodat egyébiránt nem tudósíthatom, csak az mit az követek ide hoztak. Neper vizin most úgy mint hatvanezeren jüttek által Dorosenko ellen hadakozni. Naláczi uram ide érkezvén, Ngodat mindenek felől bőven tudósítom. Ezek után isten Ngodat boldogítsa és hosszú élettel áldja meg, szívből kívánom. Datum etc. Ngodnak alázatos szolgája míg él, szolgál. N. N. 26. Szobonya szavai. I. Oly resolutióval küldettem az végbeliektűl, hogy fejet ítdjon az mlgos fejedelem, akármi alávaló embert, csak legyen erdélyi, addig, még Teleki uram kimehet, az ERDÉLYI ORSZÁGGYŰLÉSI EMLÉKEK. XV. K. 27 AM. KIR.O-SZ LfVÉLTUR KÖNYVTÁRA