Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 15. 1669-1674 (Budapest, 1892)
29. fejezet: 1669-1674 - V. 1671. okt. 16 — 20. fejérvári egyetemes országgyűlés
gokat. Hát biz ez igaz volt! magok a tanácsurak is kénytelenek voltak beismerni — de hiszen ők magok sincsenek sokkal jobban, a mint erről a Fleischer elfogatása tanúskodik. Azonban a tanácsurakat a nemességnek ezen állásfoglalása megrémítette; nem bíztak a fejedelemben s féltek, •hogy ki fogja őket a nemesség haragjának szolgáltatni. A veszély megelőzésére »a tanácsurak conceptis verbis összeesküvének és a mennyien valának, annyi párt subscribálának, pecsételének, hogy mindeniknél egy-egy álljon, melyet, ha ki meghal, felesége vagy gyermeke, felszakasztatlan (mert kívül is megpecsételték), a mely tanácsurat legközelebb ér, küldjön annak«. 1) Ez volt a tanácsurak ligája kölcsönös oltalomra egyaránt a fejedelem és nemesség ellen, »melynek summája ez volt: a fejedelmet olyan excessustól oltalmazzák és olyat semmiképen meg nem engednek; ha pedig mégis csak megfogat valakit, ha különben nem lehet, extremumot, erőt is adhibeálnak megszabadításában. 2) Másnap oct. 18-án ott folytatták a rendek, a hol tegnap elhagyták: még élesebben vádolták a tanácsurakat, hogy nem igyekeztek a jó viszonyt fentartani a keresztyén fejedelmekkel, nem fejtettek ki semmi erélyt a hazai törvények védelmében s ők okai a haza hanyatlásának. A tanácsurak szorultságukban védték magokat, a hogy tudták: ha ők a legjobb tanácsot adják is a fejedelemnek, vannak mellette olyanok, kik azoknak épen az ellenkezőjét viszik nála keresztül. Erre lett aztán még csak nagy lárma! »Kik azok, kiabálták, nem kell azokat kimélni!« Most már a tanácsurak még nagyobb zavarba jöttek! Kiadják-e azokat, kikre valóban gondoltak, s így még nagyobb bajt idézzenek elő ? Szorúltságukban két kapitihát ') »Communicatis itaque duodecim regni consiliariorum invicem consiliis, omni, quae hactenus inter ipsos fuerat simultate seposita in regni et principis Apafii mutuos usui-os consensu, nec alterum ab altero dissensuros conscientiose invicem assecurarunt.« Bethlen János II. 137. 1. *) Bethlen Miklós Önéletírása I. 391. 1.
