Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 14. 1664-1669 (Budapest, 1889)

28. fejezet: 1664-1669 - Törvények és okiratok

fogja küldeni. Az vajda dolgán búsul ugyan ő naga és akarná igen, ha mi jót tehetne vele, nagy kereszténységet mutatván az felső elmúlt állapotokban; de az mint veszem eszemben, ők is nyilván való pártját nem igen fognák ha lehetne. íratott is neki az jesuitával, hogy értette, Erdélynek felőle az fővezértűi parancsolat jött, melyre nézve intimáltatja neki 1. ha ugyan portán dolgát el nem végezheti, menjen Lengyelország felé (az minthogy az minapiban is írta volt azt neki. jovalván arra való menetelét, melyet ő felgének is értésére adván, melyre ő feige is úgy fogott resolválni, igen jól lett abbeli jovallása) és így oda várja meg dolgának végét, vagy arrúl jűjjön ő feige birodalmaiban, 2. hogy ha sem dolgát nem végezheti, sem arra való elmenésében mód nem lehetne, jártassa Nagodhoz embe­rit és vegye ki viszáját, lehet-e Nagodnak országán való bá­torságos általmehetése ? Kére most is azon ő naga, ha lehetne, igyekeznék Nagod is: az ország széljein mehetne el az vajda Lengyelországban. Már errűl Nagodnak azelőtt is két levelemben írtam, álljon Nagod és az urak bölcs tetszésén, mit mivel. De énnekem csak nem tetszhetik, hogy az vajdátNagod az országon meg­engedje általmenni, mert én félek igen nagy bajtúl. Azonban adónk, határink dolga függőben lévén, félek azzal okot ne adjunk azokban való megkeménykedésekre is. Az fővezérhez menendő Nagod ország követinek határ sollicitálás felől való instructio adásbúi ez tetszése az urnák ő nagának, elsőben igyekezzék Nagod kitanulni, mint akarják az határt igazítani, melyrűl ő nagát tudósítván, ő naga is inkább alkalmaztathatná mind residensnek. mind fővezérnek, mind az jövő török commissáriusnak errűl való írását: ha kívántatnék, ő felgének is írhatna, mert ha az követ tractálni fogná azt azon török commissáriusnak eljöveteli előtt az határokat, talán valami apprehensiói lehetnének az töröknek, hanem jo­valja ő naga inkább az addig való hallgatást és kívánni az igéret szerint való eligazítását az fővezérnek az határ dolgá­búl. Mindazonáltal az dolgok Nagod előtt nyilván lévén, ha úgy itéli jobbnak, azt kövesse. Székelyhídbúl ugyan az elmúlt vasárnap estve érkezett Ugrai uram. micsoda leveleket hozott, innét micsoda válasza­kat vett, azoknak páriájit megküldtem Nagodnak. Az mint az úrnak beszéllette, azon engedetlenségekre való alkalmatosságot vették némely erdélyi ember írásábúl, tanácsábúl. Ma bocsátók vissza úgy, hogy az jövő péntekig resolválják magokat. Mái­én is addig itt leszek, mivel az úr ő naga addig, az míg onnét bizonyos válasz jű, kívánta itt való mulatásomat. Parancsolta is, Nagodnak írnék, ő naga Nagod és az országnak való jobb

Next

/
Oldalképek
Tartalom