Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

ámbár azok is tegyenek itíletet róla. Ha világi dicsőséget kerestünk volna, váljon az haza végházai, határi megadásával nem jobban-e erősítethettiik volna magunkat, mint most; de ha mostan is Isten minket úgy segéljen egy talpalatni föld odaadásával, ki eddig nem adatott pogánnak, fejedelemségünket helyben hozhatnánk, nem cselekednék, és annyi summát igírvén melléje, ki igírtetett, ki volna világ szerént boldogabb nálunknál töröknél ? és harácsra kelletnék verni, nem mi jutathatnánk-e Havasali, Moldovai adózásra etc. Kegyelmetek megtartásaért ki cselekedte azt, kit mi cselekedtünk ? de az is mi hasznot szerze ? azután is ki kívánt minden megalázással Kegyelmetek megtartására ? bizony mi, kik fejedelemség kül csak Athname adatik vala, ,el lettünk volna; de az pogány mit horgászott, im kitetszik. Am Barcsai uram is míg fejedelemmé nem tétetett, nem kívántak semmit, mikor az eszközökhöz nyúlt (mond, izente), azután lettek volna az kívánságok, igínetek, így levén, ebből is általlátható, mit feltett, azt elhagyni nem akarta etc. Ugyanis, jó Haller uram, mint szabadíthatnánk mi Kegyelmetek kötelességét fel ? holott az böcsület is életnél drágább, itt mind böcsiilet, élet együvé van köttetve. Mert ha kételenség, magok szabadságok romlására fegyver viszi Kegyelmeteket, kit most nyakokon lenni nem látnak, az töröknek tött oblatiókat in omnibus punctis megteljesítse: hát az mi ártatlan személyünk megfogatására és annak eloltására is obiigatusoknak kell Kegyelmeteknek lenni: mert Barcsai uram arra magát Kegyelmetek képében obligálta; sőt hitlevelében az is van ő kegyelmének, az mit az porta parancsol, effectuálja; Kegyelmetek szabadságok ellen agnoscálja fejedelmének, legyen parancsolat, üljön fel, jöjjön ellenünk, üldözzön, mit cselekszik Kegyelmetek ? ha cselekszi, tőlünk keresztyénséget kíván, Kegyelmetek keresztyénséggel ellenkezőül cselekszik; ha nem, azon fegyvert, kitől fél, várhatja. Szakadjon el mi hűségünk mellől, Isten nagy itíletivel ez világ gyalázatjára esküdjék Barcsai uramnak, ki ha lelkével, hálaadó voltával nem kezdene gondolni, úgyis az kötelesség szerént ellenünk fegyverkezni kellene, pogány ellen fegyvert nem fogott, magok vére ellen vitézkednék. Igaz az Isten, igazak az ő itíleti, embert megcsalhatni, Istent nem, de bizony kiszáll itílni. Attól kelle-e inkább félni, annak engedni, ki lelkünket ölheti meg ? vagy attól, ki csak testünket ? Sokat írhatnék de modalitatibus, egyéb akadályokról, de ha nem kérdetünk, megtanultuk, interrogatus responde. Emlékezik Kegyelmed az pórság feltámasztásáról. Nem tagadjuk, ha mi velünk mostoháúl, s nem mostoháúl keresz-