Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

ha elébbi méltóságos fejedelemmel való contractusunkban annak végbe menéséig való cselekedetek amnistiában nem hagyattattak volna, érdemek szerint való kemény animadver­siónkat vétkes cselekedetekért el nem kerülnék; de mivel az amnistiában comprehendáltattak bizonyos okokra nézve, azért ha elmenésekkel idegen nemzeteknek hazánkban hivásokkal, izgatásokkal ez hazára nyilván való veszedelmet nem hoznak, és mihelyt elébbi méltóságos fejedelmünk az ország köziben bocsátott convocatoriája, annál inkább megszűnésekről és térésekről való parancsolatja, mindeneknek felette penig az re­gimennek változtatása értésekre esett, megszüntenek ártalmas cselekedetektől (úgy mindazáltal, hogy ha eddig való cseleke­kedetekből az hazára valami ártalmas dolog nem következik), most is azon amnistiában comprehedáltatnak. Ha peniglen hazánk ártalmára való dolgokban elegyítették volna magokat azok után is most is vagy ennek utánna is cselekednék, az amnistiához nem bízhatnak, sőt comperta rei veritate méltán megbünt(ettet)hetnek. Articulus D e ci m u s-s e x t u s. Ab anno 1657. fejérvári utolsó gyűléstől fogva emanáltatott collatiók és artikulusok rumináltatnak. Az 1657. esztendőbéli fej érvári utolsó gyűléstől fogva mely bizonytalan karban, változásokban forgottak szegény hazánknak dolgai, melyekhez képest alkolmaztattak azoltától fogván való articulusok, és különb-különbféle collatiók, hogy azokat már valaha állhatatosságra hozhatnók, végeztük, hogy azoltától fogván való articulusokat itélőmester nemzetes Sár­pataki Márton atyánkfia egybeszedvén, az melyeket helyesek­nek vagy helyteleneknek ítílhet, irassa külön-külön, az jövendő közönséges gyűlésünkre eléhozván végezünk helybenhagyá­sok vagy lehagyások felől. Az időtől fogván való collatiókat, privilégiumokat, és akárminemű annuentiákat, melyek ema­náltattak, az sok változásokra nézve erőtleneknek ismérjük, úgy mindazáltal, hogy az benemerita personáknak s mind penig ország szükségére kik pénzeket és egyéb bonumokat kiadták, annak quantitássa szerént vagy azon jószággal, melyre pénzt adtak, vagy egyébképen proportionaliter való contenta­tiójok légyen meg, és azonokról való donatiók és collatiók confirmáltassanak. Ha valamely alkalmatlan személyeknek lőttek volna az collatiók, vagy azon jószág többeknek is ada­tott volna, vagy valamely derekas nehézség occurrálna az dologban, Nagyságodnál meggyűlvén affélékről való supplica­tiók, és megtalálások, az tanácsot, táblafiait és főispánokat

Next

/
Oldalképek
Tartalom