Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

Articulus III. Látjuk klmes urunk ebből is országúi nagy fogyatkozá­sinkat, liogy bizonyos pecsétünk nem lévén, netalán most immáron kárunkon experiáljuk annak ekkédiglen való szük­séges megléteiét. Hogy azért ebből is jövendőben is nagyobb incommoditásunk ne következliessék, illendőnek Ítéltük a Nagyságod tetszéséből, liogy bizonyos négy pecsétek metszes­senek az országnak négy nagyobb rendei szerént, melyeknek egyike úgy mint az erdélyi vármegyéké, álljon az ország prae­sidensénél, avagy az erdélyi itelőmesternél. A másik, mely a székelységé lészen, az udvarhelyszéki főkapitánynál. Az har­madik, mely a szász natióé, a szebeni polgármesternél. A negyedik pedig, mely az Erdélyhez incorporáltatott Magyar­ország részéjé, álljon azon részben lévő itélőmesternél. Ha pedig valamely időben itélőmester nem találna lenni a parti­umban, olyankor álljon a Bihor vármegyei főispánnál; kik is sub fide Christiana kötelesek legyenek azoknak conserválására, úgy hogy semminemű időben, sem senkinek parancsolatjára ki ne adják, hanem csak az országnak rend és rendkivűl való gyűlésében, olyankor vagy ő magok vigyék elő, vagy hogy igen hiteles emberektűi küldjék bé, ha ő magok semmi uton bé nem mehetnének, és ha kik ezek közül az halál által elragadtnak, maradékjok mentül hamarébb vagy valamely káptalanban, vagy hogy az itélőmestereknek szorgalmatos gondviselés alatt béadják, testimonialist vévén róla, egyébaránt azoktúl kéván­juk elő. A pecsétek pedig ilyenek legyenek: az erdélyi vár­megyéknek a pecsétre metszett insigniájok légyen egy fél sas, környül való írása: Sigillum comitatuum Traúsylvaniae. A székelységnek légyen egy fél hold és nap, környülvaló irása: Sigillum nationis Siculicae. A szászságé légyen hét kolcsos város, környül való irása: Sigillum nationis Saxonicae. A Magyarország Erdélyhez incorporáltatott részéjé légyen négy folyóvíz s a kettős kereszt, környülvaló irása : Sigillum partium Hungáriáé Transylvaniae annexarum. Ehez ezt is hozzáad­ván, ha valaha valamely időben (kit isten eltávoztasson) Magyarország részei Erdélytől, hacsak ideig is el találnának szakadni, amint immár szomorú példánkra egynehányszor meg is lött, in tali casu az erdélyi három nemzetből álló statusok egész corpust constituálván, az három pecséttel nomine totius regni pecsételhessenek, és azok alatt mindenfelé expediálhassanak szintén úgy, mint a mikor Magyarország részei véle egy corpus voltak. Ez pecsétek nélkül, avagy ezek közül csak valamelyik nélkül is, excepto casu praemisso, ha valamely expeditiók nomine regni kelnének, erőtlenek és hitel nélkül valók legyenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom