Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

Külczím: Generoso Gcorgio Lazar. stb. (Eredetije a gróf Lázár család megyesfalvi levéltárában). XIII. 1659. jan. 24. Barcsay levele Rákóczyhoz a tárgyalások ügyében. Az Nagyságod Szakmárt költ levelét illendő engedelmességgel vettem, melyben látom háláadatlanságomrúl való méltatlan panaszát, Ítélje meg isten, ha háládatlanság-e, szeptembertől fogva mind mind csak azon igyekeztem, szép s jó útakon menjen végben az állapat, Nagyságodnak is lehessen reménysége méltóságának helyben állatása felől, mely eddig való időhalasztásomat is csak kótyonfitynek tartotta Nagyságod s csak az nagy megáltalkodtságban marada meg. En megvallom, Nagyságodat most kezdem megismérni, melyet sok emberek relatiójának nem hívén, most immár kimutatta nyilván : nem publicumnak, hanem maga privatumának kívánója, mely ebből tetszik meg, csak privatumja legyen meg, az ország publicumja akar legyen, akar ne, azzal nem gondol, melylyel is most jelenti Nagyságod Lengyelországban való menetelmek is csak palástja volt az isteni dicsőség, azért is segíti isten Nagyságodat, mivel az privatumra kelle menni az dolognak, az publicumot odahagyá, maga privatumát követvén, maga kijőve, Jenőt is nem az publicumért, hanem privátumért bíztatá s ez haza elszakasztásával ejté török kezében ; minket is addig bíztata, török tatár nem jő ellenünk, csak Nagyságod mellé álljunk, ám szépen járánk; mikor oltalmazni kell vala az Tisza felé mene, úgy most is nem egyéb az Nagyságod kívánsága, csak privatum. A(kár) mint járjon az Nagyságod miatt elromlott ország, csak Ngd kevés ideig bírhassa is, s nem gondol vele, ezek publicumok-e avagy privatumok, Ítélje meg isten, Ítéljék meg az emberek; én soha mindeddig nem hittem, immár elhiszem: publicumot nem nézett soha, hanem maga hasznát. Nagyságod másokat intett, tegye le az privatumot, de lám Nagyságod torkig ül volt benne; méltán ez az szegény haza mondhatja, az gerenda szálka között tett Ítéletet; immár ítélje meg, ha Nagyságodnak tartozom-e több igazsággal, az ki csak az maga privatumát követi, vagy édes elczondorlott hazámnak megmaradására czélozzak, vajha én ezt eddig elhihettem volna, az mit most nyilván tapasztalok, nem volnék én Deésen, hanem istenem velem lévén, oda ki volnék. Emlékezzék rejá Nagyságod, soha