Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

nók Nagyságodhoz, csak lehetne hazánk veszedelme nélkül; de Nagyságod nem engedi hogy cselekedhessük, bizon nem kívánnék az Nagyságod veszedelmét, injuriálni sem akarnók, de maga megmaradására való útokat és módokat nem akar Nagyságod követni, sőt emberi is nagyrészént avégre járnak, szakadásokat csinálnak közöttünk, melynél veszedelmünkre általabb út nem lehet. Véghelyeinknek visszaszerzését szívünk szerént kívánnók, de félünk héjában reménljük, addig kell vala engedelmességgel oltalmaznunk, míg kezünknél vala, ha most kezdünk már rajta kapdosni, az eshetik rajtunk, hogy az árnyék mellett az test is oda lészen, elvesztjük azt is, az mi kevés kezünknél maradott. Erőnket igen kicsinynek lenni jól tudjuk, több volna, ha Lengyelországban nem maradott volna; ezzel miért fenyegődzünk, tudván istenen áll minden, az ő szeut akaratjának kell végben menni, de ha senki nem bántana, bizony mi csendesebben lennénk, az portának keresnők kedvét amint lehetne, de most onnét is, Nagysagodtúl is kell tartanunk s azmiatt emésztjük meg magunkat, törökhöz, tatárhoz, oláhhoz is Nagyságod miatt kell folyamodnunk, kiknek segétségeknek sokaságától nem félünk hogy elboríttatnánk, ha Nagyságod más úton fogott volna az porta engeszteléséhez. Az törökök hazánkba való bejövetelit soha sem kívántuk, ha Nagyságod csendességben lehetett volna, avagy csak sok intésekre és könyörgésünkre lágyult volna, nem nyomta volna lovok lába hazánk földit. Most is attól félünk, ha Nagyságod nem csendesedik, béjő és ben is marad. Hogy Nagyságod olyan ítéletben vagyon: böcsületinek sérelme nélkül az fejedelemség nélkül el nem lehet, azt pedig az életinéi drágábbnak tartja, abból vehetünk erősséget, hazánknak romlásával is el nem áll mellőle, így mi jó reménségben lehetünk az Nagyságod atyai indulatja felől. Ha Nagyságodnak köztünk való lakása veszedelmünk nélkül lehetne, szabadságtalansággal is nem lenne, akarnók, de annyira jutottunk, a porta akaratjátúl kell minékünk függeni, ott lehet arra való engedelem is. Hogy Nagyságod arról gondolkodik, fegyverrel jővén be, nemcsak a hazát, hanem a kereszténységet is veszteni igen istenesen cselekszi: ha ezent tette volna fel ennek előtte is, nem romlott volna annyira az haza, vajha Nagyságod ezt mindenkor előtte viselné, bizony eltávoztatná az porta bosszúságára való alkalmatosságot és magát az szegény magyar nemzetet — emberi mód szerint szólván — a végső veszedelem alúl felszabadíthatná. Mi végre valók legyenek az Nagyságod cselekedeti, régtűi fogvást kívánván eszünkben venni és azért is könyörögvén annyi szók után, szánjon meg bennünket, ne rontsa