Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

ím istenre ő szent felségére támasztjuk igyünket; az az igaz ítélő bíró bizony megítéli, és valamikorra lészen, igazat is tészen. — Az országnak bíróságát Nagyságod bevenni nem akarja, noha mi úgy emlékezünk reá, az ország választotta volt Nagyságodat fejedelemségre, és erős conditiókkal meg is kötelezte avégre, liogy még azokhoz tartaná magát, addig lennénk mi is az Nagyságod hívségére kötelesek: melynek általhágását ki itílheti jobban meg, mint az ki az regulákat szabta ? De aminthogy Nagyságod átaljában akart rajtunk uralkodni, úgy megítéltetni semmi dolgairúl nem akar. Nagyságodtól fejedelemségben való megmaradásáért sem Jenőt, sem Lúgost, sem Karánsebest, sem az negyvenezer aranyat, sem az ötvenezer tallért nem emlékezünk hogy kérték volna; mindazoknak (nem) megígérése, hanem az portához való engedelmessége tulajdoníttatott vétkül; sőt jó lelkiismerettel mondhatjuk, ha Nagyságod magát megakarta volna alázni, egyikben is azok közzül az ország kárt nem vallott volna, csendességgel bírná véghelyeit, adója nem neveltetett volna. Áprilisban micsoda declaratiót tett az ország kíntelenségbül, arra emlékezünk; de míg az gyűlés tarta követségnek hallgatásának színe alatt minden nap rendet állottak német és magyar gyalogok, éjszakára későn az szokáson kivűl hálni is palotára mentenek. És noha jó lelkiismeretire kínszeríttetvén Nagyságodtól mind oly félelmes állapotjokban is megjelentettük Nagyságodnak : az országnak minden rendei porta ellen fegyverhez nem nyúlnak, mindazáltal Nagyságod meg nem engedvén mind addig meg nem szűnék, míg annyira kelle menniök, ha ugyan látnák teljeségesen való elvesztésére igyekezik, az országnak ez utolsó szükségben kíntelenek lesznek magok oltalmára fegyverhez nyúlni. Az Nagyságod kegyelmességében való reménységet megköszöntük; (le látjuk puszta megcsaló reménység volt, eléggé megmutatta Nagyságodnak nem publicumhoz, privatumhoz való indulatja. Fejedelmünk mint ment az török közé, úgy hisszük ő nagysága maga megjelentette, ha nem ment volna, az adó emelését és nagy summát nem kívánhatta volna, hanem most nemcsak Karánsebes, Lúgos, hanem egész Erdély töröké volna, amint akkor portán levő atyánkfiai, mind magok az törökök jelentik. Mint is állíthatja azt Nagyságod, nem kellett volna elmenni égvén már az haza, csudálhatjuk, sőt abból azt vesszük eszünkben, keveset gondol egészen való romlásunkkal, csak maga méltósága maradhatna. Az portát nem ingerlette — írja Nagyságod : de kii-