Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 11. 1649-1658 (Budapest, 1886)

24. fejezet: 1649-1657 - Törvények és okiratok

tulajdon csak mind ő felsége számára főznének esztendőnként salétromot, azok pedig oly faluk, az kiken kivül vagy semmit avagy csak igen keveset ha szoktak készíteni. Resolváltunk volt annakokáért palatínus uramnak, hogy nemcsak azon helyben, de egyebütt is Szabolcs- és Szakmár vármegyékben valahol szoktak salétromot készíteni, éppen tertiálitását éppen ő felsége számára percipiáltatni engedjük; de úgy vöttük eszünkben, hogy ő kegyelmek azzal nem igen fogtak lenni contentusok. Legyenek azon annak okáért ő kegyelmek, tehes­senek oly intimatiót ő felségének felőle, ne terheltessünk ő felsége tisztviselőinek alkolmatlan informatióiból származott kévánsággal, elégedjék meg ő felsége is azbeli oblatiónkkal, mert azon feljül, az mint feljebb iránk. mi számunkra sohul nem fognának mi számunkra salétrumat készíthetni. Tudva vagyon pedig ő felségénél, hogy mind magunk mind asszonyom anyánk és öcsém uram kezénél Magyarországnak szép házai vadnak, melyekben való munitiókra incumbál gondot viselnünk szükségesképpen, mely sohunnan ki nem telhetik, ha azok a faluk éppen ő felsége számára convertáltatnának; egyébiránt az mi birodalmunk és kezünk alatt való végházaink megfo­gyatkozása nélkül igen örömest készek vagyunk ő felségének kedveskedni. 17. Az harminczadok állapatjábúl is vagyon nem kicsin difficultas, ki felől is töttünk volt ígiretet palatínus uramnak, hogy ő kegyelmét magunk embere által tudósítani fognók ; elsőben is azért ő kegyelmével communicálván. igyekezze az dolgot jól megértetni, és ha kévántatik, az minthogy szükséges is, ő felségét felőle informálni. Azon harminczad állapatja pedig forgott eléggé emlékezetben az eperjesi tractatuskor is, és mind akkor idvözűlt atyánk ő nagysága, mind pedig annak utánna mi is az ő felsége requisitiójára így resolváltunk. hogy az ország végezési azt tartván, intra limites regni egy harmin­czad vételnél többel a kereskedő rendek és regnicolák ne ter­heltessenek, (félre tévén ez aránt az media tricesimát, mely extraordinarie az végeknek intertentiójára convertáltatott), mi is annak okáért örömest megcselekeszszük azt, hogy valakik az felsége birodalmában megharminczadoluak. általérkezvén az mi birodalmunkra, semmit mi számunkra azoktól ne perci­piáljanak harminczadosink, csak hasonlóképpen azkik az mi birodalmunk alatt lévő két vármegyebeli harniinczadokon meg­harminczadolnak, az ő felsége harminczadira érkezvén, ott újabb harminczad adással ne hántassanak; ekképpen mindaz ország végezési helyben maradnak, mind pediglen az keres­kedő rendek nem panaszolkodhatnak. Praetendálja az ő felsége kamarája ebben azt, hogy Bethlen Grábor fejedelem idejében

Next

/
Oldalképek
Tartalom