Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 11. 1649-1658 (Budapest, 1886)

24. fejezet: 1649-1657 - Törvények és okiratok

kegyelmes indulatjából, ez következendő puuctumokra conde­scendal, alázatos hűséggel megszolgáljuk Nagyságodnak mint kegyelmes urunknak. 1. Hogy az örökséggel kínálják meg első­ben a véreket, oztán a szomszédokat, kik ha nem vészi le, a távoly valóknak légyen szabad megvenni. Hogy az adásban és vételben observáltassék az ország­nak közönséges bévött törvénye és decretuma, tudni illik, hogy az közelebb való vérek, azután az vicinusok ammoneáltatván, ha azok meg nem akarnák venni, azután lehessen szabados az adás és vétel az távolyabban lévőknek is; távoztatván mind­azáltal efélében, olyan cautiók ne légyenek, hogy hirtelen való íidőre szorítván, vagy olyféle pénznek és egyéb marhának adására az vételhez való közelb lévő személyeket ugyan studio erőltessék, az minéműnek szerét nem tehetvén, inkább idegen kézre jusson. 2. Sem adás sem vévés örökség árra felett ne lehessen, és nem feljebb, hanem csak a de­rék summának letétele által térjen urához, de az éppítésnek árrát megadván. Sem az adás sem az vétel az örökség igaz valoráu feljűl ne lehessen, sőt az summa, mely az valornak summáját exce­dálná, amittáltassék, és csak az capitalis summának deposi­tiója által restituáltassék az igaz vérnek vagy venditornak az örökség; mindazáltal ha mit rajta interim éppítene az emptor, tartozzék juxta verum aedificiorum valorem neki refundálni az venditor, csak hogy őtetisaz emptor fáradságáról, expensáiról. és haszna vételéről conteötálja, ha simpliciter nem lévaija az summát. 3. Vitézlő rend örökségét zálogba vetheti, de örök áron (az nemességen kivű 1) el nem ad­hatja, se meg nem veheti, 500 forint bírság alatt. Hogy örök árron, az nemességen kívül, hadban szolgáló vitézlő rend földét és örökségét semmiképpen el ne adhassa, hanem csak zálogban annak valoráig ; az kik penig adnák vagy vennék, azok ellen az elébbi poena és processus maradjon, úgy mint 500 forint. 4. Az hadban szolgálóknak örökségeket elsőben meglátván a tisztek, engedjék elad­niok, ez nélkül az vevő is pénzét elveszti s az adó is eladott öröksége böcsűjén m a r a d. így az kiváltás i s a tisztek által légyen, az

Next

/
Oldalképek
Tartalom