Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 11. 1649-1658 (Budapest, 1886)

25. fejezet: 1657-1658 - Törvények és okiratok

nem nevelt volna, talám kísértetben estem volna, az jó alkalmatosságok jelen lévén, de így ne adja isten, csak szívem gondolatjában is tűnjék. Meg is akartam mutatni ez világ előtt, noha játékos ember vagyok, de lelkemismeretit s kicsin becsületemet megsértő dologban magamot nem avatom. Az hol kívánja Nagyságod, assecuráljam, ha hadat küld be, az ország felül, s el nem áll mellőle: hogy assecu'rálhatnám én Nagyságodat arról, holott látom, hogy semmi sem telnék belőle, hanem azért kívántam, fegyver levén kezemnél, inkább felültethettem volna, tartván tőlem. Sőt az Nagyságod bejövetelit is azért sürgettem, ha jóakaratjokból nem, kéntelen ségből felültek volna. Hogy Nagyságod méltóságos levelére választ nem tettek, az nem én bimöm. Én eleget igyekeztem, választ tegyenek, de ha nem tettek, arról nem tehettem. Sőt még olvasását is neheztelték némelyek, nem hogy választ tenni igyekeztek volna. Nem hogy Nagyságod mellett kelnének fel, úgy látom inkább Nagyságod ellen. Szeményekért küldöttem volt, de eloszlottanak. Az hadak megoszlását én sem jovallottam s jovallom, de még az vezér távul volt, ezeken által eshettünk volna; de immár csak isten bíró benne, mint lészen. Nem is hiszem (hanem ha isten tészen csudát) ember ellenek állhasson. Az ide való állapotokról Nagyságodnak írtam, azolta még nem újultanak. Kaczát, Daróczot, Szent-Pált, mondják, felégették, de bizonyosan nem tudom; affelé sem mervén senki menni, bizonyost ember nem hallhat. Fizetett katona volna, elküldhetnék húszat, huszonötöt, de nem lévén; nincsen kit küldenem. Barkóczy uram kegyelmes uram, hogy az ifjú asszonyt elhagyta ideig, ő kegyelmének hasznára szolgál, mégis Nagyságod körül lévén, nyugszik, vagyon is ő kegyelmének szüksége az nyugovásra, csak mikor az szükség kívánja, lenne Nagyságod mellett, akkor ne kellenék haza menni ő kegyelmének. Yajjon ki jó zsák kegyelmes uram az mostani időben, az ki az kölest megtartja. Csak Nagy-Sinken sokat experiáltam, a ki leginkább vágta az nyelvével az tatárt, elsőbben is az álla elébb, az kit meg sem gondoltam, az maradott meg mellettem. Lúgosból mi hírem jött, Nagyságodnak elküldöttem, csak isten Nagyságodnak szerencsét adna, melyet is nem kételkedem, meg ne adjon, csak Nagyságod istenben buzgólkodjék; sok embereknek elszakadna ina, mivel valóban várnák Nagyságod veszedelmét. Kettei az embereknek bár Nagyságod körül volnának. A mi nemű fogyatkozást tettek az Bozán való gondviselésben, szintén azon fogyatkozás esett az más az úton való híd