Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 11. 1649-1658 (Budapest, 1886)
25. fejezet: 1657-1658 - VIII. 1658. aug. 18—21. Nagysinki országgyűlés
lemnek, a legbecsesb idő tétlenül múlt el. Az ország teljesen előkészületlenül nézett a legnehezebb napok elé; összedugott kézzel várta a történendőket. A beütéstől már csak napok választották el az országot, s az ellenségeskedések a Barczaság szélén már meg is kezdődtek, x) midőn a helytartók aug. 18-ára Nagv-Siukre országgyűlést hirdettek, hogy a békés kiegyenlítésre még egy kísérletet tegyenek. Kevesen gyűltek össze. A kormányzók közül csak Barcsay, a tanácsurak közül Haller Gábor, Bethlen János és Lázár György. Egy pár nemes, néhány székely s aránylag legtöbb szász. Aug. 19-én megkezdődött a tanácskozás, hogy mikép hárítsák el a fenyegető veszélyt — de az nap semmit sem határoztak. Másnap aug. 20-án újra összejöttek. Elhatározták, hogy megpróbálják a nagyvezért megengesztelni, s követekké Lutschot, Dániel Ferenczet és Bántfy Györgyöt nevezték ki. 2) Nem sok kedvök volt — de engedniök kellett a rendek sürgető kérésének: »az kegyelmetek elmenetelek — mondák — az fővezérhez ő nagyságához az mii megmaradásunk; az kegyelmetek visszavonása és el nem menése a mii veszedelmünk és elpusztulásunk.« S azonnal elutaztak, hogy az útra szükséges előkészületeket megtehessék: a többi rendek pedig együtt maradtak folytatni a tanácskozásokat. Másnap aug. 21-én érkezett hozzájok a hír, hogy a Barczaságot és Háromszéket már ellepték a tatár-török csapatok, s rabolva, pusztítva nyumúlnak elő. A kik együtt voltak azok is szétszaladtak. Barcsay Lutschhoz postát küldött, hogy azonnal készüljön fel s siessen hozzá Dévára: hova maga is elindúlt. Tartarián Alvincztől nem messze aug. 23. vette a nagyvezérnek Rákóczyhoz intézett utolsó felszólítását. Szemrehányásokat tesz neki a múltakért, hogy athnaméja pontjait nem Fundgruben. Neue Folge 346. 1. 2) Lutsch magát és Dániel Ferenczet említi, de Krauss világosan elbeszéli, hogy elébb Bánffyt és Lutschot nevezék ki, s csak azután, hogy az első nem fogadta el, gondoltak Dánielre. A dolog úgy volt, hogy a hármat egyszerre nevezték ki.
