Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 11. 1649-1658 (Budapest, 1886)
24. fejezet: 1649-1657 - Törvények és okiratok
b) 1653. márcz. 5. Derkay jezsuita útlevelet kér. Spectabilis ac magnifíce dne. domine patroné gratiosissírne, religiosa cum bumili precium oblatione obsequia. Értésére vagyon úgy gondolom Ngodnak páter Mikó István uramnak a követtel való kimenetele. En még eddig itt Monostoron várakoztam, nem egyéb októl viseltetvén, hanem hogy az országgyűlésének végét megvárnám, és bizonyoson megérteném, ha ugyan abban az resolutióban maradt az ország urunkkal ő Ngával, a melyet a követuek adott; gondolván azt, hogy a változás alá vettetett emberi elme, mely ha ma egyet javall, holnap másokra nézve mást s a tegnapival ellenkezőt javaihat. így ha urunk ő Nga, és az nemes ország az mi proscriptiónkról való articulusokon fundált is, akkor történhetnék, hogy a gyűlésnek végén abban valami limitatio, vagy dispensatio lehetne, és így én csak egyedül és eddig való residentiában megmaradhatnék. De ha ugyan aeternumnak kell lenni az egyszer rólunk kiadott sententiának: én sem opponálom magamat ő Nga és az ország ellen csakhogy ennyi sok ellenünk objiciált szókra nézve majd az én kimenetelem nem látszik bátorságosnak egyébiránt lenni, hanemha a mi kegyelmes urunk ő Nga dimissionálissa mellett liber passus engedtetik. xlnnakokáért alázatosan könyörgök Ngodnak méltóztassék Ngod urunktól ő Ngától nekem egy útilevelet impetrálni, mely mellett kimenetelem bátorságos lehessen. Mely Ngodnak hozzám és a mi religiónkhoz mutatandó kegyelmességét, mind én s mind az egész religio Ngodtul háláadással veszi, és tehetség szerént velem együtt megszolgálására igyekszik. Ezekután Ngodnak hosszú szerencsés életet kívánván, kegyelmes választ várok, mivel indulásomat addig bátorságosnak nem ítélem, míg az Ngod patrociniuma által urunk ő Nga gratiája meg nem bátorít. Datum in Kolosmonostor 5 Marti 1653. Spectabili ac magf. doni. vestrae. humillimus servus, et cliens devotus. Derkay. Sacerdos catholicus soc. Jesu. KtílrÖl: Spectab. ac magnif. Domine Joanui Kemeny de Gyeromonostor. Illust. celsiss. principis intimo consiliario, necnon universorum militum generali; aulaeque militae Capitaneo. Arcis et praesidii Fogarasiens. capitaneo comit. Albensis supr. coniiti, decimarum per Transilv. arendatoi'i supremo etc. Duo ac patrono observandissimo. (Gyulafehérvári köuyvtár.)