Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 10. 1637-1648 (Budapest, 1884)
Pótlék az Erdélyi Országgyűlési Emlékekhez
mivel abban eleget forgott, és jól tudja eleitől fogva végig minden állapatját: az szerint ha mi oly obiectiói lennének is cardinál uramnak, melyekről instructiónkban emlékezetet nem tehetünk; meg tudja ítílni, mint kellessék azokra felelni, observálváu mindenekben becsületünket és hasznunkat, nékünk tartozó hivatalja és kötelessége szerint. Cardinál uramnak pedig szóval is minden discursusit kévántatik úgy concipiálni és eszében venni, hogy nekünk mind azokat fogyatkozás nélkül referálhassa és bennünket mindenekről voltaképpen informálni tudhasson. 6. Az fejedelemasszonynyal való dolgot és munkácsi állapatot elvégezvén, declarálja azután azt, hogy második kévánságunk követünk által az lenne ő fgétől, az mint tavaly is proponáltattuk volt: hogy noha vadnak végezések az diplomában, hogy az ónodi várunkban ő fgének kapitányját szükségnek idején, és praesidiumát bevegyük; mindazáltal az mi részünkről igen nagy és káros tekintetek lévén az törökre nézve abból előttünk: melyeket követeink ezelőtt ő kgmének bőségesen megmondottak: kévánjuk azokra nézve még is, hogy abbeli végezés melioráltatnék in ea parte; mely dologból ő kgme ez elmúlt esztendőben is igen jól és az közönséges igazságnak módja szerint declarálta volt követeinknek censuráját. De mások elleuöuk való nem jó igyekezetek miatt mind interturbáltatván az dolgok, nem lehetett semmiből válaszunk ő fgétől. Hogy azért mostan is ő kglme ne neheztelje abbeli censuráját declarálni, szeretettel kérjük. 7. Harmadszor erről is kelletnék ő fgét követünk által megtalálnunk ; az mint ezelőtt is egynéhánszor megtaláltuk volt: mivel Magyarországban lévő jószágunkon szenvedhetetlen dolog, az mely dúlásokat és pusztításokat töttek, és tesznek is naponként az ő fge fizetett szolgái, egyébiitt is mindenütt, és főképpen Szendrő körül az szendreiek. nem lévén semmi tekintetünk belőlle, minden tereli viselésre is reá erőltetik mindenütt lévő jószáginkat: ő fgét kérnők azon, hogy ebből lenne tekinteti személyünknek, melioráltatván in ea parte az végezések is, úgy, hogy az mi jószágink mindenféle szállóktól lennének immunisok ; és tapasztalhatnék meg ugyan valóságosan az ő fge ebbeli hozzánk mutatandó keglmes jó akaratját; mivel nem tagadhatjuk, hogy igen nagy injuriáukra nem volna ez dolog: melyből nem egyességnek és szeretetnek, hanem idegenségnek és visszavonásnak kell ezutáu is mindenkor következni. 8. Negyedszer ő fgét akarnók erről is requirálni; mivel ez előtt még uraságunkban mutatta volt abbeli kegyelmességét hozzánk az pataki várunknak épületiből, hogy föld és fa épületeket szabadossal! csináltathassunk kőbeli épületen kivül: