Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 10. 1637-1648 (Budapest, 1884)
Pótlék az Erdélyi Országgyűlési Emlékekhez
annak felette az dolgokat, az mint immár jó] értik, bővebb szóval proponálják, declarálván, bogy az mint ezelőtt is ő klme főköveteinktől értette néműnemíí részébül némely ellenünk való igyekezeteket, azok menniben mentek legyen, minthogy tovább nem halaszthatjuk, ő fgét is meg kellett felőle találnunk, melyek ő kinél nyilván levén, hagyjuk az maga bölcs Ítéletire és keresztyéni lelkiesméretire, kellett-e azt nekünk az ő fgével való békességünknek színe alatt szenvednünk, holott az Prépostvári írásiból nyilván kitetszik, honnat volt azoknak eredések, levén mások írásainak igazán leírt pariája azok az levelek között. Hogy ha azért az úgy vagyon az mint Prépostvári írja, hogy írással való assecuratiója és maga sem kívánta volna jobban, úgy az mennyire való fundamentuma vagyon, ítélje az egész keresztyén világ, ha nem az végezések ellen vagyon-e az ? Ha pedig nem úgy vagyon és mégis azt meri írni, ítélje meg ő klme kire háromlik inkább ennek injuriája. Mü azért akarván az végezéseknek praescriptuma szerént cselekedni, ő fgét erről requiráltuk, és semmit nem egyebet, hanem csak satisfactiót kévánunk; hogy tudniillik ő fge Prépostvárit, az ki az közönséges békesség ellen ezt merte cselekedni, büntesse meg, holott mi ő klme előtt is ugyan protestálunk, hogy ha ilyen állapattal nyugodalmunk soha ueni lehet, kételen magunkra gondot kell viselnünk; ha pedig valami romlás efféle practikás igyekezetekből következik és nemzetünkre való veszedelem , adjon isten előtt az számot, az kinek nyughatatlan elméjétől azok származtak. Illik azért ő kimének hivatalja szeréut úgy gondot viselni, hogy azok távoztathassanak el, melyek szoktak efféle dolgokat követni, mely ő fge után legfőképpen magáuak is incumbál, holott ő klme által lőttek azok az végezések és maga is azokat hifivel erősítette. 12. Elhittük, palatínus uram sokat fog ezekről az dolgokról velek discurálni és contendálui is, melyekre mint kellessék felelniek, az magok okosságok őket megtanítja; tudván az dolgokat ab initio; ezt mindazáltal igen szemek előtt viselvén, hogy az mi méltóságunkat és becsületünket mindenek felett oltalmazzák. 13. Mint kellessék tovább az dolgokat urgeálni és az resolutiót sollicitálni, az üdő és az alkalmatosság őket megtanítja, melyben azt is követhetik; mindazáltal azt előttük viseljék, hogy ott idejeket heában ue töltsék, hanem az resolutiót szorgalmasan urgeálják, azon is legyenek hogy in forma decreti azt nekünk meghozzák. 14. Minden dolgokra ott igen szorgalmatosan vigyázza-