Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 10. 1637-1648 (Budapest, 1884)

Pótlék az Erdélyi Országgyűlési Emlékekhez

meghányván, vetvén, az priv. affectust ilyen nagy közönséges szükségnek idején letévén, gondolkodjék olyképpen az contribu­te felől, hogy az Kegtekért való hasznos gondviselésre érkezhes­sünk el mindenfelé, Kegteknek is azáltal lehessen nyugodalma. 5. Az contributio mellett az szükséghez képest az fiscus jövedelmének nevelése felől is felette szükséges Kegteknek elmélkedni és végezni, minthogy az bányákuak és aknáknak, kik magunk kezénél vadnak is, mostan igen kevés hasznok lehet. 6. Az elmúlt esztendőben is egynehány felől jött panasz élőnkben az kapuszámnak imminutiója felől, kévánván az eléb­beni connumeratiónak rectificálását, relaxálását; hogy azért afféle kapuszámban való difficultások tolláltassanak és az közönséges terekviselés egyaránt mindenekre elhasson, holott az megmaradást mindnyájan egyenlőképpen kévánják országunk­ban mindenütt, mind itt benn Erdélyben s mind ott künn in partibus Hungáriáé újabb connumeratiót kévánunk instituál­tatni, hogy így, a hol az kapuszám fogyott, relaxaltassék. a hol penig nevekedett, az kapu szám is utánna nevekedjék. Az mely faluknak az articulusok tartása szerént annuentiájoknak idejek exspirált, azok is connumeráltassanak igazán. 7. Egynehány esztendők alatt az dézmák arendája meg lévén engedtetvén, mostan megkévánjuk, hogy az régi szokás szerént a dézmának árendája megadattassék. avagy a dézma in specie mi számunkra percipiáltassék. 8. Ertjük azt is arendatorunk informatiójából, hogy az egész országban inkább mindenütt az bárány és méh dézmát az dominus terrestrisek pereipiálják, ki egy s ki más annuentiát praetendálván, afféle fiscus jövedelmének az íiscuskoz való applicálása felül Kegteknek szükséges végezni és az régi jó szokást restaurálni. 9. Az székelvségen az extraneusok, pásztorok juhokból dézmát szoktanak volt adni. Megkévánjuk azért, hogy ennek­utánna is ezen consuetudo megtartassék és exequáltassék. 10. Látván, mely igen kevés pénz hozattassék be orszá­gunkban a szomszéd országokból, oly pénzre való marhánk nem lévén, ki nékűl a szomszéd országok szűkölködvén, mint­hogy penig isten áldásából csak ez kicsin ideig való békesség alatt is az baromnak alkolmas szaporodását értjük országunk­ban, azzal való kereskedést jó módok alatt az jó pénznek orszá­gunkban valamennyire való megszaporodásáért méltónak ítíljíik. 11. Minthogy akármely dominus terrestrisnek is saját jó­szágában szabados a bor korcsomárlás, mi is azon jussunkot akarván ez mostani fogyatkozott állapotunkban megtartani, vá­radi várasunkban a borkorcsmáriást egy bizonyos ideig annua­tim méltán magunk számára foglalhatjuk, ha mi ezzel privatus

Next

/
Oldalképek
Tartalom