Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 10. 1637-1648 (Budapest, 1884)
23. fejezet: 1637-1648 - Törvények és okiratok
Y. 1637. aug. 6. Máté vajda megsegítése ügyében Kornis Sigrnond tanácsúrnak votnma. Illustrissime princeps! Humillima servitiorum sat. Lelki, testi jókkal sat. 4. Augusti (leszni házamhoz indúlván, szintén utamban Béliben adá meg az Nagyságod postája kegyelmes uram az Nagyságod méltóságos levelét, melyből alázatoson értem, mivel noha mostan kívántatnék több alázatos hivei között az Nagyságod méltóságos személye mellett az én kicsiny állapotbéli jelenlételem is; mindazonáltal Nagyságod kegyelmes szeme eleiben vévén az én mostani keserves állapotomat, mind addig is míg derekasban az szükség kívánja, házamnál hagy Nagyságod, kegyelmesen parancsolván csak azt Nagyságod, hogy az mostani Nagyságod előtt való nagy dolgaiban Nagyságodnak én is az én vékony censurámat irásba adnám be Nagyságodnak. Az Nagyságod hozzám való nagy kegyelmességét, adja az úristen kegyelmes uram, hogy alázatos hűséges szolgálatommal hálálhassam meg Nagyságodnak, kire teljes erőmmel és tehetségemmel totis viribus igyekezem életem fogytáig. Az én vékony censurámnak pedig haszontalan voltát, noha magam is jól látom, mindazáltal mivelhogy mindenekben, úgy ebben is az Nagyságod kegyelmes parancsolatinak engedelmes szolgája vagyok. Az Nagyságod méltóságos leveléből azért s mind ez napokban becsületes meghitt híve Bornemissza Pál uram által való izenetiből Nagyságodnak az mostani előtte álló dolgaiban ezeket az egynéhány ratiokat assignálhatom: Első, hogy sem az Toldalagi uramék követségiben, sem az onnét hozott levelekben semmi tapasztalható bátorságos realitást és megmaradásunkra nézendő tökéletes csendességet nem láthatni, ezekkel ellenkező valóságok pediglen ezek: úgy mint az tavalyi budai vezérrel (ki reánk jöve) való békesség felől való végezésünket az császár totaliter megvetette, Székely Moisest ki nem bocsátja, az mázul tatár hámat s mind Kantamerit megölette, és immár az tatároktól semmi tartása nem lévén, mégis császár minden hadait az Duna mellett lévő táborában küldi, azokat is az mely hadakat portán conscribálnak, sőt maga is az kaimekam oda készül, s az tavaly reánk jött, tavalyi vezér pediglen azoknak az Duna mellett való hadaknak mostan főszerdárja, ki nem barátunk. Az hidat is Braillánál csinálják; az új budai vezér is igen cunctálkodva megyen, úgy is nem hivalkodó, hanem