Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)

22. fejezet: 1631-1637 - Levelek és okiratok

het arról, s Rákóczy uram Gávai Péter uramtúl. ki ország követe volt az fiamhoz, ennek igazán végére mehetett volna. Nem én lázasztottam azért fel az hajdúságot, hanem Rákóczy uram ő kglme, az én fiam veszteg ült addig s tőlem hallgatott, valameddig ő kglme sok alattomban való tractáival ellenem fel nem támasztá ; ő kglme esküvéköszve az hajdúsággal, hogy együtt él és hal velek, elfeletkezvén császár urunkhoz ő felsé­géhez való kötelességéről. Az hajdúságnak adott hitit is addig tartá meg, míg magának békességet nyerhete, ottan belehagyá őket. Micsoda hit azért az, az kinek csak az alkalmatosság az határa ? Helytelenül és minden igazság kivül írja az levélformáló, hogy én magamot eligáltattam Rákóczy uram kijövetele alatt, holott soha bizony az én fejedelemségemért senkinek csak egy fillért sem adtam, hanem akaratom kivül szabadosan válasz­tattam vala az országtúl. Vetéssy István uram levén az ő kglme választásakor főkövetje Segesvárott, ő kglme megmondhatja istenesen, mellikünk osztogatott pénzt voxért; sőt ugyan ő kglme Vetéssy uram több egyéb tökéletes magaviselésérül is bizonság lehet, mivel akkori ügyében fidus Achatesse vala Rá­kóczy uramnak, melyet ő kglmének is mint hálála meg, maga megmondhatja; az mint más benefactorinak is, úgymint az fe­jedelemaszszonnak, Zólyomi Dávid, Prépostváry Zsigmond, Csáky István uraméknak s többeknek, s az én szegény fiamnak Betlen Istvánnak is. írja, hogy Topán tanács híre nélkül az szabad electió romlásra reversalist adtam ő kelmének; ha én adtam, miért vötte el ö kglme ? Ha elvötte az ország romlására való re­versalist, gonosz akarója volt akkor is immár az országnak. Vakmerő írás; holott Kassay István és Kovacsóczy István uramék által, kik akkor főtanácsrendbeli személyek voltak, lött az tracta, és nemhogy az szabad electió romlására volt volna valami abban az reversalisban, de inkább expresse va­gyon írva mind abban s mind az ő kglme bitinek első conditió­jában, hogy szabad voxot engedtünk az választásra. Nemhogy penig az hat heti indutiák alatt, az mint az levélformaló írja, de ha Segesvárott csak egy szóval mondottam volna is, soha ő kglme dolgát előbb nem mozdíthatja vala. Az mely fassiókat ennek megbizonítására emleget, hozza elő, kitől s mint lött, akkor meglátván válasza leszen, mert elhittem, valami lött, az <"> kglme kényszerítéséből kellett lenni. Rendszerint azért az le­vélcsináló helytelen írását így értse Kgltek. Elsőben böcsületemben úgy oltalmazott Rákóczy uram, hogy (az mint levelében is teszen az levélcsináló emlékezetet) gyalázatos és minden igazság nélkül való vallatásokat tétetett

Next

/
Oldalképek
Tartalom