Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)
21. fejezet: 1630 - 1630. jan. 25—febr. 17. Gyulafehérvári országgyűlés
egy perezre sefti hagyák el. Zsoltárokat énekeltek, prédikáltak: az Evangelium gyógvtárából veszik vigaszaikat. Lassanként kezdett magához térni, enyhült, vigasztalódott s végre határozott. Másnap jan. 27-én reggel »lelkiismerete — mint udvari lelkésze Appel mondja — magától felébredvén« kijelenté, hogy protestáns ritus szerint felveszi az úrvacsorát s a pápistasággal végleg szakít. Ez nap, jan. 27-ike, vasárnap volt. Maga megjelent a pompás fehérvári székesegyházban, a fejedelmi székben foglalt helyet. Az egyházi szónoklat után Geléji Katona az udvari pap következő nyilatkozatát olvasá fel a szószékből: felséges fejedelmünk kegyelmes asszonyunk nyilvános hála adást rendelt el, mert isten hosszú betegségéből kigyógyította, s egyszersmind közzététette, hogy bár a gonosz tanácsadóktól félrevezetve, ámításaiknak helyet adott, s az egész múlt és most eltelt évben a pápások sötétségébe bonyolódott, az Evangyeliom igaz útjáról letért, a profeták és apostolok tanait elvetette: de isten akarta hogy teste és lelke együtt gyógyuljon ki a kísértésből és lelkiismerete furdalásai következtében nyilvánosan megtért. Ezért ezen nyilvános gyülekezetben ismét visszatér az igaz hitre, s a többieket is hasonlóra hívja fel. Isten segélje és erősítse hogy abban, mit a szentlélek munkálkodása benne létrehozottmegmaradjon 1) S azután protestáns ritus szerént felvette az úrvacsorát. 2) A tolmács Döblinger Simon pedig fogságba vettetett s kivitetett Váradra. 8) Az áttérés két főtényezőjének Geléjinek és Schulitznak ez előadása nyilvánosan mutatja hogy Katalin nehezen határozta el magát a visszatérésre. De nem volt más választása: vagv kibékülni Bethlen Istvánnal s elfogadni az 1626-iki conditiokat vagy lemondani, s a döntő pillanatban az Evangelium ') Maczzali Eegestak 164 1. Geleji febr. 1-ei jelentésének melléklete. Kétségtelen hogy e nyilatkozat Geleji Katonának febr. 1 -én Alviniczyhez irott levelének melléklete. A szöveg jan. 26-án állapíttatott meg. Marczali 164 — 165 11. 2) A fennebbiekkel együtt Kemény 174 »de utána ottan hamar publice convertalni és az nagy templomban Fehérvárott communiálni is kelle.« 3) Marczali 163,