Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)
22. fejezet: 1631-1637 - 1636. oct. 24—nov. 6. Boros-jenei országgyűlés
Ez a »részszerént való diadal,« ha nem is volt düntö ütközet. de az eseményekre döntő befolyást gyakorolt. A magyar tábornak felvillanyozta harcz kedvét, s a budai basát meggyőzte, hogy az ő útja még sem lesz olyan diadal út, mint a Szkenderé volt. Azonban Bethlen István oct. 11-én körlevelet intézett a közellevő megyékhez s Húszain is fermánt adott ki hozzájok, hogy álljanak el a fejedelem mellől s válaszszanak új fejedelmet.Másnap az egész tábor megindúlt Pálélés felé s 14-én Lippára érkezett. 2) A hír, hogy Húszain és Bethlen megindúltak, az erdélyi táborban a főurak közt rémülést okozott. A fejedelmi tábor már akkor Várad alatt volt, s a hír úgy jutott el hozzájok, hogy a törökök támadni készülnek. Összegyűltek Vesselényi Boldizsár szállásán s tanácskozni kezdtek, hogy kényszerítni fogják a fejedelmet, hogy minden áron kössön békét. Végre abban állapodtak meg, hogy Kornis Sigmondhoz a fővezérhez folyamodnak. hogy ez a tanácsurak által bírj cL ra ci fejedelmet békére. Ez lett volna rá a legkedvezőtlenebb pillanat: s csakugyan a fejedelem szép szóval, erélylyel (néhányat letartóztatott) lecsendesíté a zajongókat. Erre aztán elhatározták, hogy meg fognak harczolni s oct. 15-én az egész tábor nagy örömmel és lelkesedéssel megindúlt Várad alól Lippa felé. 3) . XI. A hír, hogy Rákóczy hada megindúlt s Lippa felé közeledik, aggodalmat okozott Húszain táborában, daczára hogy oct. 21-én ruméliai hadak érkeztek segélyére. Feltevésében, hogy Erdély elszakad Rákóczytól s könnyű diadala lesz csalatkozott. Ily körülmények közt a temesvári basa vállalkozott, hogy megteendi az első lépést Rákóczyt békére birni, s oct. 22-én Omer agát Rákóczyhoz küldé egy levéllel, melyben ajánlkozott, hogy Bethlennel ki fogja békítni. 4) J) Török-Magyarkori Á.-O. II. 407. 2) Bethlen I. naptári jegyzetei. 3) Kemény 475 — 479. 4) Retlilen naptári jegyzetei, Bekir levele Törük-magyarkori Á.-O. II. 414.
