Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 8. 1621-1629 (Budapest, 1882)

20. fejezet: 1622-1629 - Törvények és irományok

sza jöjjenek. És ez ilyen idő alatt is míg az mi kgls engedel­münkből az kapitán serege kívül lészen. oly hadnagyát hagyja képében, az kinek emberségében, gondviselésében és kemény voltában maga leginkább megnyughatik. 2. Valamikor pedig valamely kapitán mi tőlünk szükséges dolgaira seregéből elkérezik, azon kapitán alatt való minden hadnagy seregében tartozzék lenni az kapitán visszaérkezéséig; azután is pedig, és semmi időben az hadnagyok is a seregek­ből ki ne menjenek, hanem tőlünk vegyenek szabadságot leve­lek avagy katonájuk által. 3. Az kapitán és hadnagy híre nélkül egy katona is széljel ne járjon, csak egy napi járó földön is seregéből ki­menni ne merészeljen. Ha kinek valahova mi bizonyos szüksé­ges járása lészen, kapitányától, hadnagyától elkéredzék, úti­levelet vegyen tőlök, kiben meg legyen írva, a hová menni akar; és a mely napra meg leszen parancsolva, hogy seregébe haza menjen, azt elmúlatni ne merészelje, és az úti levelet kapitányának, hadnagyának mindjárt beadja. 4. Minden kapitán és hadnagy, hogy az alatta valókra jobban vigyázhasson, őköt tized számra bizonyos jámbor tize­desek alá rendelje és minden tizedes az ő tizedét minden isten­adta nap meglátogassa, az ő tizedebeli katonája otthon va­gy on-e ? ha otthonn nincs és ha kapitánya avagy hadnagya híre s levele nélkül ment el, az tizedes tartozzék mindjárást had­nagyának megjelenteni és a hadnagy az olyant érdeme szerint minden kedvezés nélkül megbüntesse. És így minden hadnagy az tizedesektől minden nap megtudakozza, ki hol jár a kato­nákban és úgy vigyázzanak reájok, hogy minden latorságtól, dúlásra, fosztásra való kijárástúl őket megtartóztassák, meg­oltalmazzák. 5. Melyre hogy az kapitányok, hadnagyok, tizedesek job­ban érkezhessenek, az füvelő helyekben is ezen vigyázással legyenek reájok és senki az rendelt helynél más füvelő he­lyet ne válaszszon; egyéb faluk határira se füvelni, se bárány és egyebet es kapdosni, sem pedig másutt szállást magának fogni, élete vesztése alatt ne merészeljen. Lovokat is pedig az füvelő helyekre szép renddel, sorjában verjék, az füvet ne gázolják, és csak úgy üssék elébb-elébb hogy szájával érhesse az ló az ép füvet, mert egész nyáron más füvelő helyek nem lészen. 6. Valamely hadnagy ez feljül megírt módok szerint gondot nem visel az ő alattavalóira az gondviseletlenség megbizonyosodván, az kapitán tisztsége vesztése alatt tartoz­zék az olyan szófogadatlan hadnagyát megfogni és mi ke­zünkben nyakon kötve hozni. Ha pedig tizedestől esik az

Next

/
Oldalképek
Tartalom