Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 8. 1621-1629 (Budapest, 1882)

20. fejezet: 1622-1629 - 1623. máj. 14—jún. 6. Gyulafehérvári országgyűlés

nek látta az időt. hogy a tért otthon is elkészítse a támadás megkezdésére. Mindenek előtt az utolsó időben kevéssé megbízhatók­nak talált felső-magyarországiakkal akart tisztába jőni. Az idevaló rendeket febr. havára összehívta. 1) De Bethlen annyival inkább tartózkodott terveiről csak említést is tenni,mert a főurak közül többen elmaradtak. Felsorolja ugyan előterjesztésében sérelmeit: a nickolsburgi béke a hét vármegyét neki fejedelmi joggal engendte át »gubernationknak és hatalmunknak sza­badságát megtartottuk birodalmunkban«, de a soproni articu­lusok uralkodói jogát kétségbe vonják, s nem kivánt többet, mint azt, hogy bizottságot nevezzenek ki, mely előtt álláspontját kifejthesse. 2) Mindamellett semmit sem értei, s nem tudta ki­vinni, hogy a vármegyék a nádortól való függést felmondják, s megigérjék, hogy a többi vármegyékkel nem fognak leve­lezni. 3) A gyűlés utolsó napjaiban visszabocsátá Bossányit. Turzó nádor nála tartózkodó követét, kivel kétszer volt szem­ben, s neheztelését épen nem titkolva, meglehetős rövid és ri­deg válaszokkal: alkalmazza magát a nádor »mind a közönsé­ges igazsághoz, mind pedig hazájának s nemzetének megma­radásához — a mint hogy ez szükséges s hivatalához is illen­dő.« 4) Még ridegebben írt néhány nappal később Esterházy­nak: jobb, mondá, ha nyilt háborút folytatunk, mintha így alattomosan üldözzük egymást. »Hidd el uram, nekem is ré­sen vagyon fülem s elébb igyekezem másoknál a kardhoz nyúlni, ha ugyan annak kelletik lenni « 5) '•) Napját nem tudjuk: de hogy februárban volt, onnan követke­zik. liogy márcz. elején már eloszlatta a gyűlést. Lásd Prinicp. Gab. lieth­len I. 307. 2) Bethlen előterjesztése. Történelmi'tár 18 79. 450 s köv. 11. ®) Hoffmann jelentése Pray Principatus Gabr. Bethlen I. 301. 1. V ö. Pázmány jelentésével Szalay Esterházy II. 17. 1. »Nagy sok expostula­tiokkal számlálám elé — írja egy félévvel utóbb — kelmeteknek az or­szággyűlésben való rettenetes meggyaláztatásomat, de senki sem találko­zott, ki szánakozott és offerálta volna magát becsületem mellett felke­lésével/ hanem mindenki a békét kívánta. Szalay, Esterházy II. 42. 0 Bethlen 1623. márcz. 3-iki levele. Bethlen Politikai Levelei 376. 5) Bethlen 1623. márcz. 16-iki levele u. o. 377. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom