Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 8. 1621-1629 (Budapest, 1882)
20. fejezet: 1622-1629 - Törvények és irományok
vétkesebb és ezaránt nem ő fölgének tulajdonétjuk az diplomában specificált némely conditiók beteljesétésének elmúlatását, melyek miatt rész szerint ez elindítatott, részszerint az mi meggyaláztatásunk, részszerint az ellenünk való ártalmas igyekezetek : hanem másoknak, de ezt mi most nem disputáljuk, hanem halasztjuk akkorra, a mikor és hol ennek discussiója kívántatik. Az békességtől, hogy mi soha idegenek nem voltunk, hanem inkább azt amplectáltuk, nem szükség arról semmit szólni, mert az mi ezelőtt két esztendővel való actáink azt eléggé megbizonyétják. Most is (noha az hadakozás continuatiójában módunk volna) de semmit az lölkünk üdvössége kivül ez hitván világon az tökélletes és tisztességes állandó békességnél inkább nem kivánunk. Annakokáért ha ő fölge akarja, mi sem tartunk ellent abban, csak az confidentiának lehessen jó fundamentuma, melyet, hogy mi mutassunk meg, mint kellenék annak lenni, abban módot nem látunk. Mert ha mi kezdenénk proponálni, láttatnék az ő fölge császári méltóságának derogálni, azért, mivelhogy ő fölge az fő, nekünk úgy tetszik, hogy az ő fölge bölcs tanácsa keresse fel is útját az confidentia megszerzésnek, mi arra offeráljuk magunkat, hogy mihelt ő fölge az egy punktban magát nekünk elegendőképpen resolválja, mi is azontúl declaráljuk magunkat ebből, hogy ő fölge is nekünk realiter hihet, mely mihelt megleszen, ottan könnyebb módok adattatnak az szent békesség conditióinak conclusióira, kivánságinkat annakutánna könnyebb proponálnunk. Jóllehet itt az tractatusban egy igen nagy akadált látunk, ezt tudniillik, hogy az török császárnak is ő fölgével való frigye fölbomlott és azokkal is az békesség egyszersmind kívántatik concludáltatni, az keresztyén országok s kiváltképpen az nemes Magyarország javáért s megmaradásáért. Mert csak eddig is nem az régi hódoltatást vitte volna végben, hanem sokkal többet az ő rémitő rablásával, de mi totis viribus igyekeztünk annak az gonosz intentumnak obvialni mind adományinkkal, intésinkkel és sok veszekedésinkkel, melyről bizonságot tehetnek sokan Magyarországban. Ilyen nagy dolog hirtelen és kevés napok alatt mivel végben jól nem vitethetik, ha mindjárt kezdi is palatínus uram, tudván az ő fölge méltósága minemő késedelmes processust szokott követni az ilyen nagy dolgokban és ha az hadak utrinque fenn lesznek az országokban, mely kimondhatatlan károk, azokból utolsó veszedelemre jutandó állapotok fognak következni, szívünk fájdalmával s lelkönk keserűségével kénszeréttettünk nézni. Tanácsot magunk kárával örömest nem adnánk, tudjuk is, hogy arra senkinek szüksége nincsen de nemzetünk romlásának eltávoztatásáért ezaránt az mit hasznosnak látnánk nem occultálhatjuk ilyen conditióval,