Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 7. 1614-1621 (Budapest, 1881)

19. fejezet: 1614-1621 - 1617. május 4 — 23. Fejérvári országgyűlés

küldeni sérelmei orvoslása s a béke helyreállítása végett. For­gács jan. 5-én kiállítá a menedék-levelet a Bethlen által kije­lölendő követek számára, s ezt a kassai követek Bellényi Zsigmond és Pogány Ferencz magukkal vitték. A mint e menedék-levél Bethlennek kezében volt. 1617. január 26-án kinevezte követeit : Kemény Boldizsár fogarasi kapitányt és Kassay István tanácsurat, s kellő utasítással ellátva, hogy minő követelésekkel s feltételekkel álljanak elő, s az alkudozásokban meddig menjenek, 2) útnak indítá őket. A követek leveleket vittek magukkal ugyan ez napról tőle Má­tyáshoz, mely nyomatékkal emelte ki, hogy elfogott írásokból kitűnt, hogy Homonnai az udvat köréből nyert támogatást, s a zavarok szerzőinek megbüntetését kéri; Khleslhez, melyben hangsúlyozta, hogy ámbár módjában állott volna a támadást erőszakkal megtorolni, ezt, hogy békés érzelmeit megbizonyítsa, nem tette, s kéri, támogassa őt a béke föntartására irányzott törekvésében. A követek Szerencs felé folytatták útjokat, hol a király menedék-levelét átvették. 3) Dóczy pedig, a mint a követek elindulásáról értesült, kétségtelenül öntudatától ösz­tönözve kérte Molardot, hogy őket, ő felsége híveit ne áldoz­zák fel Bethlennek, ellenkezőleg éreztessék vele, hogy szolgá­lata ő felségénél kedves. 4) Prágában az új helyzettel szemben a kormány határo­zatlan volt. A mint Bethlen diadaláról értesült, kezdett aggódni, ha nem fogja-e az ezt kizsákmányolni ? Mátyás ismét tervet készíttetett Bethlen megbuktatására, köriratot inté­zett a választó fejedelmekhez, hogy egy védelmi háború eshe­tőségére is előkészítse őket. 5) De a mint tisztába jött azzal, hogy Bethlen nem akarja szakadásig vinni a dolgot, azonnal kész volt elhatározása, hogy e követekkel szemben ő fog vádlóként fellépni. Megbízta kanczellárját Lépest, Pázmányt, Hoffkirchert s Révai Pétert, márcz. 5-ről, hogy a felérkezett ') L. Törv. és Okir. LXIII. 2) Ez utasítást említi Bethlen márcz. 4-iki meghatalmazó iratában — de az még lappang, vagy tán elvesztette a Kemény család levéltárá­val. Tartalmára következtethetni az akkor irt levelekből. 3) Bethlen levelei a prim. ltban. Fraknói Pázmányában I. k. 272. *) L. Törv. és Okir. LXIV. •-) ü. o. LXII.

Next

/
Oldalképek
Tartalom