Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 7. 1614-1621 (Budapest, 1881)

19. fejezet: 1614-1621 - Törvények és okiratok

akaratját, kogy az török liadak hamarébb nemcsak visszaszálljanak, hanem hazájokban is oszoljanak, ő igénél indittatott tractatusunkat és elvött várainknak mennél hamarébb restitutióját egynehányszor urgealtuk, sőt immár innét kibocsátandó commissariusink neveit is Daróczi uramnak jegyzésben kiküldöttük várván napját és helyét érteni, hova kellessék az commissariusoknak és mikorra érkezni. Ezalatt méltó panaszolkodásunk Kgtek előtt ilyen lehet: császárnál ő fgénél ilyen bizonyos judiciank vagyon, hogy az tractatusnak végéig sem titkon, sem nyilván praktikákkal meg ne bántódjunk az ő fge részéről. Lippa vára az erdélyi birodalom alatt lévén, megmaradása is több erdélyi végházakkal együtt az hts császár engesztelésében állott az erdélyi közönséges frigy alatt, kiknek tétovázásokat hogy az török inkább eszében ne vegye, és az közönséges békesség alatt inkább ne háborgassa, magunk praesidiumát bizonyos kapitanunkkal akartuk belebocsátani, magoknak is azoknak befogadására assecuratioj ok levén nálunk ki enniett kétség nékűl megmaradását annak az helynek benne valóival egyetemben hittük. Ez egész esztendőben szép szónkkal adományunkkal igyekeztük őket magunk ótalma alá venni, hogy efféle kétséges állapotjok miatt veszedelme ne következzék. Ez üdők alatt mint efféle vélekedésben levő emberek az sok hamis hír költés miatt jártak oda fel az ő fge birodalmában segítség kérésért, kiknek csak minap hittel való biztatást is adtanak, szám szerént az követek is haton voltanak: Erdős Mihály, Jancsika, Nagy Márton, Makay János, Fekete Miklós, Fejér Miklós, mind ilyen jeles nevezetes személyek, ezeknek meg is esköttenek, hogy az török császár ereje és Erdély ellen mind várbeli, mind mezőbeli erővel megsegítik őket tizenötöd napra, az mi praesidiumunkat be ne fogadják arra intették. Ez biztatás miatt mostan az lippaiak olyan közel lévén tövökben az török császár hada az mi kapitanunkat és commissariusínkat praesidiumokkal együtt két renden való hűtlevelek ellen véletlenül elkergették, űzték, vágták, fosztották őket, kivel mind mi ellenünk nyilván való rebelliójokat megmutatván és az török is látván, hogy nem mi hozzánk, sem Erdély országához tartják hűségeket, mi következzék reájok, csak az isten tudja, mert az török nekünk tulajdonítván az ő áruitatásokat, gyanóságban esett hozzánk az mint már efféle vádlásokat levelében reánk irt és ha őket ezért meg nem büntetjük, hazánkat közönséges veszedelemtől féltjük. — Ezeknek mind büntetésekre hütötlenségekért, mind penig az török hadnak közel volta miatt szörnyű romlástól, veszedelemtől féltvén az rosz embereket, megszánván annyi keresztyén lelket, hogy értök rabságra ne jussanak és attól megoltalmazhassuk őket: elsőben