Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 7. 1614-1621 (Budapest, 1881)

19. fejezet: 1614-1621 - 1620. ápril 5 — 20. Fejérvári országgyűlés

nevezve, s a szükséges utasításokkal el volt látva, nem indít­hatta azokat ^bizonytalan dologra« útra,') sa ratificatio kér­dése továbbra is eldöntetlen maradt, Bethlen magatartásának fontosságát érezte a bécsi kor­mány. Hogy megnyerhesse, hogy segélyadásra bírhassa a cse­hek ellen, azzal aligha kecsegtette magát, s nem is kivánt egyebet, mint hogy semlegességét biztosítsa. S ezért kímélete­sen bántak vele, 2) kerülve minden okot az összeütközésre. Pedig tisztában lehettek volna azzal, hogy Bethlenre nézve csak egy lehetetlenség van, az, hogy semleges maradjon. Hat évi uralkodással nem tudott annyit elérni, hogy utógondolat nélkül ismerjék el fejedelemnek, s a vele kötött békét a meg­szabott formák szerint ratificálják — mert közjogilag a kér­dés még ez nap is úgy állott, hogy ez csak őt kötelezte és nem Ferdinándot — mi jutalmát várhatta tehát ő annak, ha csak annyit tesz, hogy Ferdinánd nagylelkűségére bízza annak a megjutalmazását, hogy az ő válságos helyzetét nem tette még válságosabbá ? Mindamellett elhatározta kísérletet tenni meg­nyerésére. Dóczy, a kassai generális, ama szorongatott napok­ban, midőn a cseh hadak már az ország szélein voltak, egyenes segélyadásra szólítá fel Bethlent — s ez, hogy »ne láttassék siketséggel elmulatni király követelését, hogy bizonyos dol­gokról tractalhassunk ő felségével per tertias manus,« felszó­lította a generálist, hogy küldje be hozzá Károlyi Mihályt. 3) Junius végén Károlyi elindúlt Erdélybe. Bethlen még mindig az ország déli részében tartózkodott s Károlyi Brassó­ban találta őt julius első napjaiban. Innen jul. 8-ára együtt tértek vissza Fej érvárra, hogy a fejedelemasszony nyal — ki Károlyival másodunoka volt — találkozhassanak. Károlyi ') Bethlen Pol. Lev. 116 1. 2) »Itt alatt pedig — irja Betlen jun. 28. — igen hallgatnak, kik mi ellenünk pökik vala markaikat.... igen elfelejtették az Erdély ellen való practikát, tudom ismét előveszik, ha dolgokat complanálhatnák.« Pol. Lev. 117 1. 3) E dologra nézve én is s mindnyájan, kik arról irtunk, abban a téves nézetben voltunk, hogy Bethlen ajánlotta fel közvetítését a csehek ellen. Nem úgy van — az ajánlat a másik részről jött, mint ezt Bethlen jun. 28-iki levele kétségtelenné teszi. Pol. Lev. 117 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom