Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 6. 1608-1614 (Budapest, 1880)

17. fejezet: 1608-1613 - 1609. ápr. 26. —máj. 5. Kolosvári országgyűlés

birni. Épen ezért magában a hitlevélben, mely Báthory szá­mára állíttatott ki, őt »fidelis noster illustris«-nak nevezték, de a követek úgy találták, hogy e kitétel a fejedelem önálló­ságával össze nem egyeztethető, s maga Fráter István nem is habozott azt a szövegből kihuzni. Ez alapon mag okat a po n­tokat nem igtattá k a bevezetés után a törvénybe, s a dolog végleges elintézése későbbi tárgyalásokra halasztatott. Kedvezőbb eredménynyel hozták fel a magánosok sérel­meit. Bocskay által az Imreífynek, Sennyeynek, jNemethynek, Csákynak adott inscriptiok megerősítését, a Belgiosojo által elfogott Bánffynak kártérítését, 2) a szászoktól kölcsön vett összegek visszaadását s Nádudvar és Csege ügyét. 3) Ezekre nézve decz. 2-án kedvező válasz adatott. 4) Gyűlés végeztével az erdélyi követek Mátyás által gaz­dagon megajándékozva hazatértek. Magokkal hozták ugyan az ország diplomáját, de azzal együtt a választ is, hogy az ebből folyó tárgyalások bevégzésére követ fog a fehérvári ud­varba küldetni, s a király a maga diplomáját majd ezektől fogja elküldeni. 5) A fejedelem pedig Kolosvárra febr. 3-ára részgyűlést liivott össze, melyen ezek követi eljárásuknak ered­ményéről számot adtak. Ugy látszik, ez volt a gyűlésnek egyet­len tárgya, s határozatot ez ügyben, minthogy Mátyástól a tárgyalások folytatására követeket vártak — nem is hoztak. VII. A kassai szóbeli megállapodások arra czéloztak, hogy Mátyás és Báthory, Magyarország és Erdély közt szorosabb véd- és daczszövetség hozassék létre. Mindkét felől egyaránt ohajtották azt, szemben a törökökkel. A király a szemben 3) L. Törvények és Okiratok XVII. Y. ö. Történelmi Tár, III. k. 325. lap. 2) V. ö. Erd. Orsz. Emi. V. k. 3) Közölte Szabó Károly, Tört. Tár III. k. 322—3.11. *) L. Törvények és Okiratok XIV. B) U. o. XY. 6) U. o. XVII. Az ország hitlevelét (mely 1608. decz. 4-én kelt) kiadtam »Báthory Gábor története.« Okleveles Toldalék 303. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom