Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 6. 1608-1614 (Budapest, 1880)

17. fejezet: 1608-1613 - 1613. szept. Tábori országgyűlések

nácsának elfogadása más okból lett volna jó ránézve. Ö azon­ban hálásan megköszönve Forgács részvétét, ajánlatát nem fogadta el. *) Ki tudná megmondani, hogy e változékony ter­mészetű ember min törte akkor is fejét ? Gyulaffy László Bá­thory tanácsura bizalmasan közölte Dóczyval, hogy Báthory az Ibrahim békkel folytatott tárgyalások alkalmával komolyan tette az ajánlatot, hogy Mátyást közösen támadják meg. Bizo­nyosra vehető, hogy ő ezt nem értette komolyan s csak ki akarta húzni az időt a tél bekövetkezéséig. A magyarországi urak nem hittek neki, s a dolgot épen nem tartották valószínűtlennek, mert állhatatlansága mellett egyaránt képesnek tárták arra, hogy kész feláldozni Váradot, Lippát, Jenőt a töröknek, csakhogy megbékélhessék velők vagy Husztot a lengyelnek, csakhogy segélyt nyerhessen tőlük. S épen azért, midőn utolsó szorultságában ajánlatot tett a nádor­nak, hogy ha a királytól számára segélyt eszközöl, öcscsével Báthory Andrással elvéteti a nádor egyik lányát, s Ecsedet nekik adja, 2) már senki sem hitt neki. Fontolóra véve eddigi állhatatlanságait, hogy a confoe­deratiot már eddigelé is nem egy pontban sértette meg — liogy neki segélyt adjanak, arra nem is gondoltak. De szemben a török mozgalmakkal, szükségesnek látták, hogy táboruk legyen kéznél s Forgács a magyarországi hadakat Kassára gyűjté, melyeket Kakomázra indított. De attól tartva, hogy Váradot Báthory török kézbe játszhatná, Abaffy alatt kétezer embert küldött hozzá — kiket Báthory a város körül helyhezett el. Ott szállásolta el udvari drabantjait is kapitányjukkal Nagy Balázszsal. De ennyi zaklatottság sem törte meg. Váradon is foly­tatta megszokott életét: tánczczal és vig lakomákkal tölté ide­jét azon török hölgyekkel, kiket Petneházy ajándékba küldött neki. Napjai már ekkor meg voltak számlálva. Giczy biztosítni akarta magának a jövőt .s azt hitte, hogy ezt csak Báthory holt testén át teheti. Szövetkezett a hajdú kapitányokkal Szilassi­Báthory levele Forgácshoz okt. 16-ról (U. o.) -) Gyulaffy levele Dóczylioz Szathmár 1613. okt. 10. Történeti La­pok II. 836-ik 1. Erdélyi Országgyűlési Emlékek VI. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom