Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 6. 1608-1614 (Budapest, 1880)
17. fejezet: 1608-1613 - Törvények és okiratok
nehéz. Végeztük azért országúi, hogy az biharvármegyei vice ispánok is és szolga bírák ennek utánna minden exequutióban procedálhassanak, mint szinte egyéb vármegyében, és mindenféle exequutiojoknak minden időben helye és vigora legyen ; az requisitorok pedig szokatlan exactiókkal, se exequutióért, se személyek valóságáért, senkit ne terheljenek, hanem az generale decretomban megirt mód szerint exigálják az levelek taxáját, sub amissione officii. Ennekutánna pedig az hajdúság priuilegiomának mássát senkinek, senki instantiájára, generalis kapitányok híre nélkül, informatiója nélkül ki ne adják. (14) Sok panaszok vannak az míves emberek ellen is, hogy noha az szent isten mindenben alkalmas bőséget adott, de még is az míves emberek az műveket kétszer árrán adják. Tetszett azért országúi, mint ennekelőtte is limitáltatott volt, mostan is mindenféle műszernek az árra, az időnek állapatjához képest, limitáltassék meg; felséged is parancsolja meg, hogy az míves emberek művöknek az árrát az limitatió szerint szabják. Hogy pedig az limitatió jobb módjával légyen, tetszett, hogy felséged bocsássa Szilvási Boldisár és Kemény Boldisár uramat, kik az polgármesterek bírákkal, esküitekkel és czéhmesterekkel, minden városokról azokat begyűtvén Szebenbe, ez mostani időnek állapatjához képest limitáljanak mindenféle művet Erdélyben, Magyarországban pedig az viceispánok, az bírákkal, polgárokkal, czéhmesterekkel. Az limitatiónak pedig pünköstben kell lenni. (15) Végeztük ezt is, mint hogy limitatiónak meg kell lenni, hogy az jobban lehessen, semmiféle bőrt se szűrt véggel senkinek szabad kivinni ne légyen, se Erdélyből, se Magyarországból, holott az szűrszabóknak ugyan priuilegiomok vagyon, hogy az szűrt véggel ki ne vigyék Erdélyből; az kész művet szabad kivinni. (16) Tetszett ez is, hogy egyik religion való pap is más religion való papnak juris ditiójában ne menjen, se egyik pap az másiknak dolgában. (17) Panaszolkodnak az karaszna- és közép-szolnokvármegyei atyánkfiai, hogy noha Szopor és Ilosva az ő vármegyéjekben felséged ditiójában volnának, és nemes emberek bírnák mindazáltal, ha azokban az falukban való jobbágyok valaki-
