Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 5. 1601-1607 (Budapest, 1879)
15. fejezet: 1601-1604 - 1603. szept. 5. Dévai országgyűlés
féken tartani a hadakat, de azok rakonczátlanságán minden igyekezete megtört, s minthogy azt hitte, hogy mindez az inség annak következménye, mit ő az erdélyi nemesség háromszoros esküszegésének nevezett, egész haragja, gyűlölete ezek ellen fordult. Mert ő, a más légkörben és más viszonyok között fölnevelkedett katona, nem értette, hogy az, mit ő háromszoros esküszegésnek nevezett, nem volt egyéb, mint a helyzet és viszonyok kényszerűsége. Nem látta át, hogy Erdélyt Erdélyben nem védheti meg, s hogy a míg Temesben, Pesten török az úr, a szegény zaklatott erdélyi nemességnek nem áll módjában a bár milyen erős záradékkal ellátott hűségi esküt megtartani. Épen azért büntetni akart s rettegtetésben kereste a hűség garantiáját. Polgári biztosúl Prágából Krauszenegh Pált küldék mellé, kivel, hogy a temesi határszélen csatározó török-erdélyi hadak ellen mehessen, Dévának vette útját, hova szept. elején érkezett meg. Ez volt tehát a hely, hova a rendeknek össze kellett gyűlni. Básta már eddig is kérlelhetetlennek mutatta magát, már vetett ki egyes városokra sarczot s minthogy közbeszéd tárgya volt, hogy tulaj donképen haragja a nemesség ellen fordult, nagy volt ezek remegése. Sokan elmaradtak, de sokan féltek elmaradni s midőn összegyülekeztek, Básta Tótházyt a kolosvári birót és Trauzner Lukácsot, mint a kolosvári jezsuita-üldözés okozóit, elfogatta, s az elsőt, mert unitárius vallását nem akarta megváltoztatni, lefejeztette, az utóbbinak pedig, mert megváltoztatta, megkegyelmezett. A gyűlést Básta saját termében — a magas szikla csúcsán — tartá 1), hol az első helyet, a katonai méltóságok után Huet Albert szebeni királybírónak mutatták ki. Mindenekelőtt Básta összeíratá a megjelentek neveit — és ebből »látja azt, hogy a bakja nincs ott.« 2) A megnyitó beszédet Krauszenegh tartotta: ez a szemrehányások egész tárháza volt, mely a császár jótéteményeit, igyekezetét, költségeit, hogy őket a török iga alól felmentse, számlalta fel, Erdély minden pusztúlását, az ők, az erdei vadaknál vadabbak nyakába sózta, fölemlegette esküszegéseiket, »de szerencséjükre a legkegyel') BetlilenV. 473. Szamosközy 294. 2) Nagy Szabó Mikónál 84. 1. I. k.)
