Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 5. 1601-1607 (Budapest, 1879)
16. fejezet: 1605-1607 - Törvények és irományok
látván szegény hazánknak az tapasztalható veszedelemre való menését, szabadságunknak romlását és az magyar nemzetiség felől való végezését az kegyetlen németeknek, hogy teljessíggel kitöröljenek ez földrűl és meggyőzettetvén az magyar vitézlő rendnek kérésektűi, kik még akkor az Barbianus mellett római császár számára voltanak, úgy kötötte ű felsige az kardot oldalára fel, azokkal egyetembe, kikkel ez óráiglan minemű szeretettel szolgált légyen hazánknak, mely áldási löttenek ű felsígén az nagy úristennek, azt mi nekünk nem szüksíg előszámlálnunk, mert kegyelmetek is jól tudja. Ez mellett megtapasztaltuk ezt ű felsígiben, hogy az úristen bölcsesígnek, igazságszeretésnek és okosságnak lelkével ugy megajándékozta ű felségét, hogy mindnyájunknak csendesen rajta nyughatik. Nem akarván azért ennyi jókért ü felségínek háládatlanok lenni, az úristennek buzgó szívből könyörögvén, az mi régi szokott libera electiónk szerint, nagy örömmel, nagy egyenlő szívvel ez mai napon választottuk ű felségét fejedelmünkké, ily remínsig alatt, hogy az hatalmas úristen az ű felsige gubernatiója által minden szomorúságunkat örömre, rabságunkat szabadságra, keserves igánkot szabadságos uraságra fordítja; kit az szent úristen az ű nagy neveért tegyen ü felsíginek szerencséssé, nekünk penig hasznossá. Mivelhogy penig értetttük azt, hogy tü kegyelmetek is lerázván magárúi annak az kegyetlen nemzetsígnek igáját, ugyanezen akaratból választotta legyen ű felségét fejedelmeknek és uroknak, azon az úristennek nem győzünk elég hálákot adnia, örvendezvén azon, hogy kegyelmetek nemes országával összve, kik ezelőtt való esztendőkben különb fejedelemsíg alatt voltunk vettetve, most együvé hozott bennünket és magunk nemzetéből kedves fejedelmet adott közinkbe, kegyelmeteket kérjük szeretettel, mint mi nekünk jó urainkat, atyánkfiait, hogy kegyelmetek abban az jó akaratban, fejedelmünkhöz ű felségihez, mihozzánk is országostúl maradjon főttig meg: sőt az kik kevesen még római császárhoz vonnának is, azokat is mind szép szavaival, mind egyébképen vonjon ű felsége hívsége alá, hogy immár lehessünk egy membromok, ez kevés magyar nemzetsígnek reliquiái, szerethessük egymást, örvendezvén szép szabadságunknak, nem különben mint az rekeszből kiszaladott madarak; kérvén is arra
