Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 5. 1601-1607 (Budapest, 1879)
15. fejezet: 1601-1604 - Törvények és irományok
lanba, mert kinek kinek az ön maga hasznára leve gondja az közönséges jó senkinek eszébe nem juta. Azok az levelek az mi romlott nemzetségünknek mind Érdélben, s mind Magyarországban oly fő és drága emlékezetre való kincs volna, melyet kevés szóval meg nem mondhatni. Az istenért kérjük kegyelmeteket, legyen gondja kegyelmeteknek arra. Nem annira az mi hasznunkért, mint az közönséges jóért kérjük kegyelmeteket. Nincsen nekünk módunk benne, hogy derék ellenség ellen nem oltalmazhassuk, s takargathassuk, mert elfogyatkoztunk. Vagyon három esztendeje, hogy egy pénz hasznát sem láttuk ez elébbi fejedelmeknél rendelt fizetésünknek. Ez elmúlt üdőkben történt veszedelmekben nem ilyen gondviselés volt ez féle drága marhára, mint moston. Budából, Pécsből, Székes-Fehérvárból, Esztergomból, Nagy-Szombatba takartak volt ez féle leveleket, melyekben most is az egész Magyarországnak igazsága áll. Orodból és Csanádból ide Fej érvárra hozták volt az veszedelem előtt az ország leveleit, moston kenig senkinek anni gondja nem leve arra, hogy csak egy mélföldig az ellenség előtt valami részei elvitethetnek volna, noha sokat törekednénk azoknál, kiknek Fejérváratt arra gondjoknak kellett volna lenni. Ez okáért ott liagyák veszni közakarattal az mi eleinknek, és maradékinknak ily becsülhetetlen kincseit, Lészen oly üdő, s talám el is jött, mikor megérezzük ez mi siketségünknek effectusát, forogjanak elő csak az törvények, és az öszvekeveredett jószágoknak igazsági, melyeknek kárát, és fogyatkozását kegyelmetek maradéki kezdenek megérezni. Mi isten előtt, és kegyelmetek előtt protestálunk, hogy szivönk szerént minden igyekezettel akartuk oltalmazni, és takargatni, de mi nekünk értékünk nem volt hozzá, mert sok üdőtől fogva semmi fizetésünk meg nem jár. Azért mi sem most, sem ezután okai ne legyünk az iszonyú kárvallásnak. így akarónk kegyelmeteknek irni, hogy nyilvánabbá megértse kegyelmetek ez dolgot. Legyen isten kegyelmetekkel. Anno 1604. die 3 Februarii. (Fancsali Dániel Memoria Episcopatus-ából.)
