Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 3. 1576-1596 (Budapest, 1877)
11. fejezet: 1576-1588 - 1588. dec. 8. megyesi országgyűlés
ne hosszú per utján, hanem röviden intéztessenek el, s az erőszakoskodásoknak vettessék vég. Legyen gondjuk ő nagysága udvartartására s az ország szükségeire, valamint Várad építésére. Minthogy a szökött jobbágyok terminusa, 1556. igen messze van, tűzzenek ki más évet, hogy a szegénység ha másutt megöregedett, ne hurczoltassék. S hogy a szegénység ne zsaroltassék oly nagyou, gondoskodjanak valamiféle jövedelemről, melyhez János Zsigmond hagyományát is hozzá lehetne csatolni, hogy legyen szükség esetében mihez nyúlni. Ekkorra az ország rendei is elkészítették előterjesztésüket, de azt most nem kívánták felterjeszteni. Semminek sem akartak addig tárgyalásába bocsátkozni, mig az Enyeden félben maradt ügy, a jezsuiták ügye, el nem intéztetik. E czélból egy felterjesztést, tulajdonképen emlékiratot készítettek, mely a fejdelemhez volt benyújtandó: mindenek előtt, mondák, ebben arról tanácskoztak, a mi isten dicsőségére tartozik. Mert az úrnak karjai megrövidültek, fülei bedugultak, —• nem lévén ki itéleteic végrehajtsa; kérik ő nagyságát, hogy akkép vezesse a dolgokat, hogy istennek kedves legyen s a hazát a fenyegető veszélytől megmentse. Emlékezzék vissza ő nagysága az enyedi részgyűlésre, midőn oct. 29-én mások veszélyein okulva, már kérték, hogy a jezsuitákat, mint a liaza ellenségeit s isten és emberek előtt gyűlölet tárgyait űzze ki. Az égés már közelökben van, s a szomszéd nemzetek sorsa és a veszély, mely azok letelepüléseit követni szokta, inti erre. O nagysága ezt megigérte a közelebbi ülésre, most várják az igéret teljesítését. Mivel a fontosabb ügyekben a tanácsurak véleményét ki kell kérni, remélik, hogy ő nagysága ezt most sem mellőzendi. Azok, kik atyja és nagybátyja szolgálatában őszültek meg, parancsára most is készen állanak. Ne tegyen ugy ő nagysága, mint Roboam a Salamon íia, ki elfordúlt az öregektől s kitől ezért a nép is elfordúlt. Reménylik végre, hogy ő nagysága igazságos fejdelemhez illőleg fog határozni, ki a haza békéjét óhajtja, s nem a viszály magvát hinti el. 1) A folyamodványt egész terjedelmében kiadta Lampe Hist. Eccl. Ref. 318 s köv. 11. Erdélyi Országgyűlési Emlékek. III. §