Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 3. 1576-1596 (Budapest, 1877)

11. fejezet: 1576-1588 - Törvények és irományok

adókról és az beszterczei végezésről is menedéke nincsen, re­gestomával és minden expeditiójával úgy készüljön és jőjön, hogy ennek utánna semmi kifogást ne tehessen és számot adjon. (3) Ertjük azt is az nagyságod propositiójából, hogy az németek semmit az ü dolgokban hátra nem hadnak, mind az imperiumokban gyűlések és itt alatt is mustrájok vagyon; mi nekünk is kegyelmes urunk nagyságoddal egyetembe országúi az mi édes hazánkra vigyázásunknak és gondviselésünknek kell lenni, miképpen, hogy ennek előtte meg nem fogyatkoz­tunk, most is az szükség úgy kévánván, nem akarunk megfo­gyatkozni. (4) Végeztük azért ennekelőtte való végezésünk szerént egy akarattal, hogy az miénkből mi magunkról gondot visel­jünk, lovagunkat, gyalogunkat készen tartsuk, és az praesi­diumnak helye legyen Kolosvár, mely helyre az nemesség ad kétszáz lovagot és száz gyalogot, az székelség háromszáz lova­got, az szászság négyszáz gyalogot, így hogy ezek ez jövendő pünköst napjára legyenek lovagjával, gyalogjával Kolosváratt jó szerrel, úgy hogy valahova az szükség és az hazánk java mutatja, mindjárást indulhasson, és az ispán uraim ezeknek indúlásokra oly gondot viseljenek, hogy fogyatkozás ne essék. Ha ki pedig az ispánoknak rendelése szerént az megmondott napon és helyen jelen nem lenne, avagy eloszlana hír nélkül, ennek előtte való articulusok tartása szerént való pénával büntettessék, jószága az ispánoktól elfoglaltassék. Minden vár­megyékből és székekből egy-egy főhadnagyok legyen, azonké­pen az szász uraim gyaloginak. Ezt is hozzá tévén, hogy az ne­messég között az nagyságodé és az urak jószága egyenlő ter­het viseljenek, és az ispánok azokra is czédulákat adjanak, és kapuszám szerént elé állassák lovagokat, gyalogokat, kiknek hópénzt adjunk, és hazánk ótalmára fentartsuk mindaddig, még az szükség mutatja és kévánja. Ezen kivűl az több nemesség, székelség és szászság is, országúi fejenként az ű rendi szerént készen legyen, hogy va­lamikor te nagyságodnak első levele jutand, azonnal mindjá­rást késedelemnélkűl minden lovagok, gyalogok ott legyenek, a hul te nagyságod parancsolja és az szükség mutatja, ű ma­gok személyével egyetembe, ennek előtte végeztetett büntetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom