Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 2. 1556. sept.-1576. jan. (Budapest, 1876)

7. fejezet: 1556-1559 - 1558. marcz. 22. tordai országgyűlés

akart a kiszolgáltatás fölött maga határozni s marcz. 27-re .Thordára egyetemes országgyűlést hivott össze. x) Mindenekelőtt a Zokul ügye jött szőnyegre. A királyné az ügy állásáról a kir. propositiók közt tett jelentést: a szul­tán az ott levő két csausz által kiadatását követeli minden ja­vaival együtt, de neje és gyermekei nélkül. A kiadást nem le­hetett megtagadni, de ez nem terjedt ki a magával hozott kin­csekre. melyekre nézve Zokulnak a csauszok előtt bevallást kellett tenni s melyeknek összeírását elrendelé a gyűlés is. Zokul csakugyan menedék-levél mellett Konstantinápolyba vitetett, de ott két más bojárral együtt a tengerbe fulasz­tották. 2) f- Az alkotmánynak az 1556. decemberi kolosvári ország­gyűlésen történt korlátozása, jelesül az államtanács személy­zetének korlátozása, sok kellemetlenségnek volt ugyan okozója, de az országnak Bebek fellépése iránt tanúsított magaviselete meggyőzhette a királynét, hogy dynastiája válságos körül­mények közt feltétlen támogatásra számithat. Elhatározták tehát a rendek s abba a királyné is beleegyezett, hogy a ma­gyarországi urak s az erdélyi három nemzet soraiból kitűnő emberekkel szaporittassék a tanácsurak száma, s annyi fize­téssel láttassanak el, hogy a királyné udvara mellett lakhassa­nak : Perényi Gábor, Bebek Ferencz, két Báthory György és András, Balassa Menyhért, két Kendy Antal és Ferencz, Csáky Mihály, Gyerőfi Mihály, Kemény János, Szalánczi János és Cserepovics Miklós. Hogy új tanácsosok választat­ván, fehérvári és kolosmonostori levéltárakba világi őrök állíttassanak be. A magyarországi urak kérték a királynét, hogy tegyen 1) A szebeni jkünyvben a. a. 1558. olvassuk (5. marcz.) : »Misso Thoma Vayda ad Sedes Superiores cum literis convocantibus ad comicia goneraFa ad Dominicam Oculj ad oppidun Tliorda den 50. Eadem causa missus est Georgius Törek ad sedes inferiores den 50. 27. Marcy Missis circumspecti Magistro Civium Mathia Ponzler ac Seruasio Wydner ad congregacionem generalem ad oppidum Tliordensem convocatum facti sunt expensi diebus 13 fl. 72 den. 13 Pro vectura datj sunt fl. 4, den. 87.« 9) Mint Verancsicsnak irták Konstantinápolyból 1558. nov. 20-káröl. V. ü. munkái VII-ik k. 351-ik 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom