Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 2. 1556. sept.-1576. jan. (Budapest, 1876)

8. fejezet: 1559-1564 - 1562. jan. 15. gyula-fehérvári országgyűlés

időközben pedig az országgyűléseken sérelmeik orvoslását, adómentességük visszaállítását sürgették. El is értek ugyan annyit, liogy helyi viszonyaikat a község javára szabályozták; de másfelől az adót nyakukon hagyták s a székely örökségnek hűtlenségi esetben a fiscus részére lefoglalhatóságát is ki­mondák a rendek. A szászok nem tették magukat ellentétbe a koronával, de mindenki tudta, hogy meghódolásuk csak kényszerű s szí­vesen megragadnák a biztos alkalmat, hogy Ferdinánd ural­kodása alá visszatérjenek. Valóban János Zs. tisztán és feltétlenül csak az erdélyi magyarságra támaszkodhatott, habár másfelől az is bizonyos, hogy az összes elégületlen elem külső impulsus nélkül követe­lései érvényesítésére kísérletet nem mert volna tenni. Ez impulsust Balassa Menyhért adta meg. Mint a na­gyobb szabású rablólovagok egyik legkiválóbb példánya, ba­rátnak, ellenségnek egyiránt veszélyes volt. Roppant uradal­maiban egész sora volt a váraknak, melyek közt nem egy, mint hadászati positio is fontossággal birt. Ezekben egy sereg katonát kellett tartania, melyekkel pártállásának nyomatékot tudott adni. Maga próbált, merész katona, ügyes, tapasztalt s mindenek fölött hidegvérű, nyugodt hadvezér, ki az alkalmas perczet nemcsak megragadni, hanem mint az eszközökben soha sem válogatós, azt előkészítni is tudta. A mit a róla irt »Comoe­dia« mond, hogy a »hittel (t. i. hűséggel) kereskedést« hasz­nos dolognak tapasztalta, az csak bizonyos tekintetben igaz. Mert az ő pártcseréinek mindig meg volt az ő kényszerűsége — csak hogy azt ő külsőleg is jól tudta hasznosítni. Az 1558. septemberi politikai gyilkosság óta soha sem érezte magát jól az Izabella udvarában: a hol a mértéktelen ambitiót oly módon rázzák le, ott neki mindig volt oka félelemre. Nem valószínűt­len, mit egy krónikairó a napi hirek közt felemlít, hogy a Bebekkel és Rendiekkel kötött hitlevelét megtalálták Kendi Antal irományai közt — de ennek, ha igaz is, kevés volt a gyakorlati értéke, mert bűneit e vértettel expiálta. Mindamel­lett tisztában volt azzal, hogy már hatalmának nagysága is elég őt gyanússá tenni s kapott az alkalmon, hogy mint fő­hadvezér messze mehetett az udvartól. Első táborozásával

Next

/
Oldalképek
Tartalom