Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 1. 1540-1556 (Budapest, 1875)

6. fejezet: 1553. maj.-1856. sept. - 1556. apr. 24. Kolozsvártt tartott o. gy.

legyenek jelen. Kapitányaik ügyeljenek, hogy ezek károkat ne okozzanak, s ha okoznak, azt térítsék meg. A szászok is állítsanak ki kétezer embert, s ágyúikkal és lőszereikkel szálljanak, a régi szokás szerint táborba *). Hogy pedig Beth­lennek és Szamosujvárnak ostromát jobban lehessen vezetni, e két vár alá kastélyok építését rendelék el, melyre a kolos-, doboka- és belső-szolnokmegyei jobbágyok mind tartoznak megjeleni. A hadfelkelés alkalmával történt visszaélések, zsarolá­sok megvizsgálását s megtorlását elrendelék: némelyek pén­zért fölmentették a hadköteleseket, mások a székelyek közül a hadfölkelésre kivetett pénzt felszedték s visszatarták azokat, ezeket büntessék, számoltassák meg. Számoltassák meg azo­kat is, kik a római királyhoz küldött követek költségei fede­zésére kivetett 8 dénár adóról, továbbá, kik a Vásárhelyen kivetett 99 dénár adóról még nem számoltak. A. magyarországi részek nemességével a helytartó már bejövetelekor érintkezésbe tette magát s ezek nagy része csat­lakozott és többen — többi közt Báthory András 2) — mái­be is jöttek, mások segélyt kértek, nehogy a római király uralma alatt elszakíttassanak Erdélytől. Kérik a helytartót, hogy ezekkel egyezkedjék és végezzen. A Szász-Sebesben ő felségeik részére letett esküről állít­tassanak ki a hitlevelek: a szászok, polgármesterök, királybi­ráik, száz férfiak testülete s az egész közönség által, kik a fehérvári káptalan megbízottjai előtt teszik le az esküt. A monostorok és egyházak számára hagyományozott birtokok jövedelmei hű kezelőkre bízassanak, kik ő felségeik bejöttéig tartsák meg: majdan ő felségeik határozván meg, hogy szent czélokra és iskolákra fordíttassanak. Kik a mostani országgyűlésre nem a megszabott módon vagy épen nem jelentek meg, azokat a helytartó büntesse meg. 1) A nagy-szebeni számadási könyvekben olvassuk a. a. 1556 a Percepták közt: »In congregatione in Civitate Coloswar circa festum Sanctj Georgij Martyris habita, impositi sunt tertia vice Dominis Saxo­nibus per Dominum Locumtenentem Pedites Pixidarij 1800. 2) Pray Epist. Proc. III. 80-ik 1. Báthory Andrásnak marcz. 20-ról e tárgyban Nádasdyhoz irt levele.

Next

/
Oldalképek
Tartalom