Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 1. 1540-1556 (Budapest, 1875)

1. fejezet: 1540. aug.-1542. marcz. - 1540. nov. 1. nagy-sinki o. gy.

pénzt igérni s végre a szászokat különös kegyelméről bizto­sítani 1). Mielőtt Nádasdyék megérkeztek vagy ügyökben eljár­hattak volna, a szebeniek követet küldtek Ferdinándhoz figyel­meztetni ezt, hogy Mayláth a török pártfogásával fejedelemmé akarja magát választatni. Ferdinánd oct. 31-ikén kelt vála­szában reményét fejezte ki, hogy Mayláthot követei jó útra fogják térítni s biztatta őket, hogy ha az ezek által kivánt feltételeknek eleget tesznek (azaz pártjára állanak) gondos­kodni fog hathatós megsegéllésökről 2). Mayláth maga is, mióta reményei, törekvései a beret­halmi gyűlésen oly világos kudarczot vallottak, ennek egyen­gette útját. Sógorával Nádasdyval s a többi követekkel érint­kezésbe tette magát s azzal-az erélylyel és ügyességgel, melyet válságos perczekben ki tudott fejteni, látott hozzá a Ferdinánd pártja szervezéséhez, mely aztán az ettől kivánt hódolati nyi­latkozatot kiállítsa. E czélból »hogy az ő felségétől érkezett követeket meghallgassák« Nagy-Sínkre november l-re ország­gyűlést hirdetett 3). Maga Balassa s a Nagy-Sinkre gyűjtött szászok egyelőre nagy titokban letették az esküt Ferdinánd hűségére s hasonlóra akarta birni a többieket is. De ezek ugy találták, hogy annak csak országgyűlésen lesz helye: különben a más két nemzet ellenezhetné azt, mi nem közegyetértéssel jött létre 4). Balassa azonban nagy-sinki eskületétele daczára még nem állott határozottan vissza a Ferdinánd hűségére: míg a ') L. Végzések és Irományuk VIII. sz. A Nádasdynak és társainak adott megbizó levél 1540. oct. 14. a bécsi ál'amlevéltárban : ez teljha­talmat ad nekik vagy legalább kettőnek közülük, hogy alkudhassanak. 2) Ferdinand levele a szebeniekliez. Éder Adnot. Simigianushoz I. k. 211. 1. 3) L. Végzések és Irománj'ok X-ik sz. A brassai számadási köny­vekben olvassuk: »Item feria quinta ante omnium Sanctorum (oct. 28.) prudentes et circumspecti dominj Joannes Fux et dominus Vincencius Sartor missi sunt in congregacionem ad Senk ac deinde Oibinium ad au­diendum legacionesn reginali maiestate ac Regi Ferdinando hue missas.« *) Gerendi Péter levele Maylátlioz. Olcsva 1540. nov. 11-rűl. Pray Epistolae Procerum. II. k. 88-ik 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom