Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 12. 1606 (Bp., 1917)

II. A "bécsi béke" és a három kassai országgyűlés 1616. június-deczember

A VALLÁS-CZIKK ELSŐ FORMULÁJA. ] 57 '3. a mi végre a 22-dik törvényczikket illeti, ez. mint ország- gyűlésen kívül hozott, már előbb töröltetett (sublatus est). Jó lelkiismerettel gondolták megokolni az első pontot azzal, hogy semmi mást nem engedtek a protestánsoknak, mint a mit ezek Rudolf trónralépésének idején amúgy is élveztek már ; a másodikat azzal, hogy a főherc-zeg azt, a mit az uralkodó megígért, nem tagadhatja meg és így az ő számára külön is meg­van a pápa és a katholikos világ előtt a mentség, hogy új dol­got nem engedélyezett.1) Ha sikerül ezt a formulát Bocskay biztosaival elvben elfogadtatni, akkor minden kellemetlenségen szerencsésen átesik a főherezeg és egy csapásra elhárul a kiegyezés htjából a leg­nagyobb akadály : az a megszégyenítő kényszer, mely koránt­sem abban állott, hogy a nem-katholikusok vallásának gyakor­latát egy katholikos fejedelem, akár kifejezetten is, eltűri (hiszen ez lehet megegyezés tárgya) ; hanem a katholikos egyház és eret­nek secták hitének egymás mellé való állításában és abban, hogy a három vallásnak, különösen pedig akárhozatos helvét hitvallás­nak. ilyetén név szerint való megnevezése és a kiegyezésbe való fölvétele által a két eretnek secta törvényes elismerést, a katho­likos vallással egyenjogúságot nyer. A főherezeg és tanácsosai ugyanis szilárdan el voltak tökélve. hogy a vallás szabad gyakorlatának elismerését ebben a formában soha és semmi módon nem fogják kicsikarni engedni. Az összes bel- és külföldi katholikos körök fölfogása szerint ez a követelés valóságos botrány számba ment.2) Ennek a nézetnek legelőbb Khlesl püspök adott hivatalos kifejezést, mint a kit jóval Illésházyék Bécsbe érkezése előtt a Kassáról jövő hírek hatása alatt Mátyás főherezeg vélemény- adásra szólított föl és a ki a megbízással hamarosan el is készült. Khlesl abból a fölfogásból indult ki, hogy a hit isteni eredetű és egyetlen, a melyen ember nem változtathat és a melyet ember nem adhat, nem engedélyezhet és e szerint a főherezeget a csá­szári bátyjától nyert plenipotentia sem hatalmazhatja föl bármi B o., az irat elején. 2) l’l. Yelencze prágai követének sürgönye június 19. (ered. BU.) vagy Ferreri prágai mmeius jelentése jún. 5., ered. Borgh. II. 170. (Hevernél 778 b) alatt kivonat.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom